Tavasszal mindenki érezni kezd

A Tavasz dala

volt egy sprôd Domb. eloldalgott
kettesben egy Karoval. ott
maradt egy Àllat. nyüszitve vàrta,
hogy elég rügyet boritsak a fàkra.
friss sebeim csàbulva nézte :
Viràgnak, s késôbb tovàbb tetézte
bajaimat àllati gôggel
betakarta egy fàradt Erôddel,
és lenézett. nem is làtott talàn.
ilyen egy fontos, egy magànyos délutàn.

Az Àllat dala

megértem én, ha a Domb elfelejt,
borzolt sörénnyel ha régmùltjàba rejt,
nyeritve forgok àzott hajlatàn :
szeretett, mig hullatta kérgét a Platàn.
Erôdöm ùjabban kôfallal àlmodik,
bàrki is hullatja lankadt viràgait.

Az Erôd dala

elôször Viràgnak néztem, de fàjt,
késôbb làttam csak a vérzô homàlyt :
sebei nyiltak a süppedô Tavasznak,
ôszrôl kérges Fellegek maradtak
arcàn. terveit Pok szôtte Barkàn,
fonalàt duzzadt bôrébe marvàn
az Erônek... s én még hittem az Idônek...
Miért is születtem gyengülô Erôdnek ?

A Viràg dala

folytatom, ahol abbahagytam.
Felhôtlenül, vadtavaszban
vérzek el, csak a Pok figyel.
àtvàltoztam. érdekel ?

A Pok dala

ràköltöztem màr annyi fàra !
Felhôbe màrtott nyilam talàlta
egyedül el a vén Platànt...
nem bàntam volna, ha mélybe rànt.

épitettem màr annyifélét !
szerettem Barkàt, szerettem Kévét,
de soha nem szerettem nyilt magànyt,
bimbozo, verzô, tarka lànyt.

most itt nyilik alattam. fàjdalom !
gyengeségét nem àllhatom.

A Karo dala

Dombom elôször szürke volt.
értettem, csodàltam, felcsiholt.
mostansàg nagyon zöldülget.
lepasszolom az Idônek.

Az Idô dala

formàtlan, tettetett bùval simult
hozzàm az Ôsz. Tavasz virult
a Tél utàn karomba. Otromba
Nyàr màszott be éltes koromba.

Eluntam Erôm. Most ringassanak !
Én eltelni akarok. Most teljen a Nap!

Zöldülô dombon nyùlok el,
enyém lesz - mondja -, ha érdekel,
s valami Àllat nyüsziti szét
az utolso idei Hopihét.

A Hopihe dala

làtomàsaim két hete kinoznak.
egy Telet nyùz meg élve a Mitosznak
kegyetlen zsoldosa : az Idô. Mezô àjul,
s Barka hajlik koporsora gyàszruhàul.
Mire vàrjak Önök szerint ?
Esôvizbe fojtom megint -
mint a mùltkor - bànatom,
ha képen nem nyal Àllatom.

A Felhô dala

Öregedni ôsszel kezdtem.
Jàtszottam csak (idegenben)
könnyedségem. Elhagyott,
ahogy rojtom megkopott.
De én vagyok csak, akinek
jol àll ez a szétvetett,
lassan kopo szervezet !

A Napot rùgom azota -
még ha nem is nagy moka -,
térfelérôl hiv félre,
hogy eltegyen télére.
Napkeltette fàjdalom :
lenge Széllel oszlatom.

A Nap dala

Tartottam testemen mindenki hevét,
de meddig tûrhetem a vilàg Telét
még bôrömön el ? A Tavasz szelel
horzsolt bôrén sebekkel el
izzo-vàgyo gömböm elôtt.
Ebbôl fonok körém erôt.

A Szél dala

Utolsoként szol szivem
zöldmezônyi tengeren
ringatozo sebekhez.
Szélszerenàd helyett ez
most egy antik oda lesz :
Viràgszirmon toga-nesz.

Fordul a Télbôl az alvo,
nyàla csurog a mezôre,
Fordul a fojtott hô is
tàvoli szép szeretôbe.
Sebtiben én idefùvom
ennek is annak is àlmàt,
s àldom a hô feredôjét,
s csokolom szép-sebes àllàt.