2010. január 27., szerda

Egy tanítónő gyengeségei

  • Mikor odabújik, a lábamat átölelni, mert a derekamat nem éri fel
  • Mikor a szendvicsemet bámulva odajön, és azt mondja, megette az uzsonnáját, de még mindig éhes
  • Mikor mégiscsak ki akar menni pisilni, mert nem bírja, holott csak negyed óra van már hátra
  • Mikor húsz perccel a nap vége előtt fáradtan a padra dől
  • Mikor a szemembe néz, és szó nélkül sírni kezd
Akkor érzem, hogy jó volna a tanítónői méltóság, a franciás távolság, a szenvtelen magabiztosság, ami nincs, mert anyjuk vagyok, mert önzőn előtérbe helyezem a saját ösztöneim az ő tanulásuk hatékonyságával szemben... Meg persze a narcisztikus öröm, hogy igen, bár nem vagyok a helyzet magaslatán, azért mégiscsak szeretnek... Na persze csak cserébe...

Hát mondhatom, mindez nem túl "professzionális"...

Nincsenek megjegyzések: