Hit(és)Gyakorlat (vigyázat, depresszív effektek!)

Tegnap osztálykiránduláson voltunk, vagyis felfedeztük a Drôme nevű kisrégió innovatív kezdeményezéseit fenntartható fejlődés terén. Sok mindent láttunk, de most csak egy dolog miatt említem (a képek talán beszélnek helyettem a többiről, én narrációügyben most szó szűkében vagyok).
A nap zárásaként egy önfenntartó gazdaságban működő iskolát látogattunk meg. Elbűvölt persze. Csupa idealista ember, kisközösség, minden bio, minden újrahasznosítva, minden természetes, minden emberi, és az iskola, a gyerekek (akiket csak képen láttam) meg a kis gumicsizmáik az előtérben: minden annyira SZÉP.
Az osztályom egyöntetűen megállapította, hogy Zsüdit megtalálta a gyakornoki helyét. Akkor még csillogott a szemem. És igen. Annyira egyértelmű, és éppen ezért... annyira riasztó. Ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem a hit meg a gyakorlat kérdése.
Mert elbűvölt, és vonz, és tényleg a világ legszebb feladata lenne (és annyira "egyértelmű"), de ahogy ezt kimondom, már be is zárt: beleképzelek, megszédülök, de már fuldoklok is.
Tulajdonképpen - ha jobban belegondolok - most azt keresem, amiben nem tudok hinni (mármint amiben úgy tudok, hogy közben kicsit tudom, hogy nem igaz). Azt, amiből (emiatt) könnyű kilépni, azt, amiből bármikor kiléphetek, de közben azért hinni is tudjak (vagyis inkább el-hinni, kicsit mindig távol hittől és távol attól, amit így el-szét-hiszek).
Hit alatt azt értem, hogy tudni valamiben örökre berendezkedni, még ha aztán ki is lépünk. És hippitanárnak menni a világ végére... lehet-e hazudva? Utópiát lehet-e úgy építeni, hogy az örökrét csak (be)meséljük? Lehet-e másképp? donner un semblant d'éternité au projet vagyis az örökkévalóság látszatát adni a Tervnek, de mindig kicsit elhatárolódni tőle, mert ha olyan egyértelmű, ha olyan nagyon örökre, az már rögtön gyanús, és már rögtön fojtó.

de nem értem, miért kell, hogy minden terv, minden, amibe beleringatnám magam, az örökréről szóljon? projektlogikával nem így gondolkodnék. megálmodom, létrehozom, befejezem. de projektlogikához kéne egy közeg, egy feladat, egy kontextus. ehelyett csak a nagy keresés van, amiben megálmodom (eleve az álomban hozom létre, ott születik), és mihelyst megálmodom, betelíti az Egészet, mert ha már így nekiveselkedek, akkor nyilván NEKI veselkedek, de már venném is vissza magam, hogy nem-nem, tévedés, nem is erre vagyok én hivatott, és egyáltalán: én nem tudok egyben megmaradni.

ma egész nap csak szédelegtem, megszédültem a nagy vákuumban, ami keletkezett itt körülöttem, az egyik legszédületesebb előadónk mosolygóalma-szólószőlő-szemén a ráncokat néztem, és azt gondoltam: istenem, öregszem. tulajdonképpen már reggel a tükörbe nézve jutott ez eszembe, hogy mintha valami nem lenne ott a szememben (mondjuk aludni kéne, hogy csillogjon), aztán meg órán, hogy mi van már, mi ez a bénultság, mert ott vagy, és figyelni akarsz, érteni akarod, mert annyit azért elkaptál, hogy valami piszok érdekes dologról van szó, és akarod, koncentrálsz, és nem tudsz. kiestél. kétszer kimaradsz a dobásból. aztán háromszor. aztán már nem is próbálkozol, csak pörgeted a fölös kockát szórakozottan, és nézed, hogy vajon végül hanyas lesz.
mondom isabelle-nek (isabelle 40 évesen most hagyja ott a grenoble-i főszerkesztői állását, mert valami újba akar kezdeni), mondom neki, hogy én mást akarok. mégse ezt. de hogy azt nem tudom, hogy mit. és hogy nem értek semmi máshoz. úgyse vesznek fel. azt mondja isabell: "mit veszíthetsz?" és tényleg: mit? mit féltek ennyire? mire vigyázok?

az az egészen mélyről fakadó vágy, hogy dolgokkal próbálkozzunk, kísérletezzünk, antropológiai eredetét tekintve a mérgező növény és a nem mérgező növény közti különbségtételre vezethető vissza. vagyis a kísérlet legősibb formája a következő:
itt van egy növény. nem ismerem, de nagyon éhes vagyok. nincs itt más növény, amit ehetőként ismerek, és rendszeresen fogyasztok. ahhoz, hogy megtudjam, belehalok-e, meg kell kóstolnom.
ha nem kóstolom meg, éhen halok. ha megkóstolom, és életben maradok, akkor új forrásokhoz jutok, és tovább élek. vagyis a kísérlet tétje a halál. de leginkább csak az élet (ha nem kóstolom meg, éhen halok, vagyis a kísérlet az egyetlen, ami az élet távlatával kecsegtet).

mit veszíthetek?

legfeljebb bezár az oktatás meg a kisközösség meg a kenyérsütő kemence. vagy: legfeljebb nem vesznek fel más-hova. vagy: legfeljebb felvesznek máshova, és akkor a más lesz az az, és ott is másra vágyok. vagy legfeljebb. vagy legaljabb. egy tudással mégis gazdagabb leszek. vagy mi...