sarki róka, sarki nyúl, sarkos megfo, galmazás

(elfogytak saját szavaim: maradnak a modellek)

arról, ami órán - egyebek közt - megfordult ma bennem.

a remek kis homeosztázis, mely a sarki nyúl és a sarki róka példázatában tárul elénk a maga szépségében: ez volt az indító gondolat. elszaporodnak a nyulak Kanada széles mezein. a sarki róka ezen felbuzdulva nagy vadászatba, s falatozásba kezd, és ily módon szépen kikerekedve nagy szaporulatot hoz létre. erre a nyulak száma csökkenni kezd, és néhány róka éhen hal. ekkor a nyulak megint erőre kapnak, és így tovább...
eddig a példázat, innen a gondolat.

vegyük az embert, és az erőforrásokat, melyekből "táplálkozik". az ember új erőforrást fedez fel, neve kőolaj, és ezzel mintha nőtt is volna erőforrásainak mennyisége. gondol egyet (vagy még csak nem is gondol), és eszeveszett kitermelésbe kezd, használja fűre-fára, illetve fű-fa helyett, mígnem a kőolajmennyiség radikálisan csökkenni kezd. mit tesz ekkor az ember? (mert hogy a kőolaj elég semlegesnek mutatkozik az ügyben...) Mi sem logikusabb!
rájön ugye, hogy kifogyóban vannak a készletek, tehát: háborúzni kezd. vagyis olyan tevékenységbe fog, mely az erőforrások további apadásához vezet. ez az, amit a ravasz sarki róka soha nem tenne.

a párhuzam persze nem tökéletes, mert a kérdéses erőforrás elég tehetetlen a homeosztázis helyreállításában (annál is inkább, mivel évmilliók kellenek "szaporulatának" létrehozásához). de ha táplálékláncban gondolkodunk, akkor sem jutunk sokkal messzebbre.
adott egy törzsi szervezetben élő népcsoport, az egyszerűség kedvéért egy szigeten, a szemléletesség kedvéért pedig: a Húsvét-szigeteken. az erőforrások megfogyatkozásával a törzsek között kannibalizmusig fajuló konfliktusok alakulnak ki (eddig jó, mert legalább új táplálékforrást vontunk be a láncba, tehát a probléma megoldódott, ráadásul az egyensúly is nagy eséllyel beáll, hiszen a kannibalizmus egyszerre növeli a rendelkezésre álló táplálékmennyiséget, és csökkenti az éhes szájak számát). azonban a harcok közepette (kulturális) igény támad arra, hogy ilyen-olyan (szimbolikus, de nagyon is anyagalapú) módokon erejüket villogtassák a sziget lakói. ezért aztán egyre magasabb házakat emelnek, egyre nagyobb szobrokat faragnak, és szép lassan szószerint kihúzzák a talajt saját lábuk alól. a fakitermelés következtében a sziget talaja rohamos ütemben erodálódik, a sziget zárt rendszere külső forrásokat is képtelen lesz bevonni, mivel a halászathoz szükséges kenukat sincs már miből megépíteni. vagyis a kultúra kiöli önmagát.

mindezt persze a lehető legkevesebb cinizmussal, csak higgadtan, csak józanul, mérlegelve a lehetséges konfigurációkat... vannak még mások is, azokról majd később...