itt teremnek mégis a szavak
ahogy a szél
karcolja ablakom vörösre
bőröm öregre
remeg
ahogy a kéz
most először kér és
most először
fogást a simán találna.
itt-terem meg csak
itt marad
itt ázik fel
koszként ami
aláment.
itt-teremnek
ahogy mondom
mégis óvj a széltől
most
hagyom
szavaim
sima kéz
fejemre ülni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése