itt is jó

követlek.
rostja vagy a cöveknek,
melyet közösen verünk le.
a mankónak.
kopognak az ügyetlen testélek

hajlott lábaink mellett,
míg a világról ázik a messze.

te este élsz, én
korán hajtom a fejem
álomról igába.
észrevétlen gurul
a napok gurigája elénk.
feszül a trapéz biztonsága alánk.
itt is jó.

¤¤¤

a legjobb persze egy félteke lenne:
berendezném, és nem vágynék másikra.
halikra ülne hajamon,
mint kirepedt burkok előtt.

hajadonéveim kontyba tekerve

akarnék,

mégis kopaszon,

cikkáznának a lomha pályán

fényes axonaim.

¤¤¤

nem ez a félteke van, csak egy északi.

bér, ami havonta öt héttel csorbít meg.

ordít, tekeredve érzi nyakán a szorzót.

alkuszik. remél. hazaér. bokáz.

alkalmanként nagy utakról dudorász.

majd elapad. rés volt a homokban.

40 óra út - havonta -

fád villamosvagonban.

(anyám átkozott meg,

csavargó betyárt,

menjek akkor is,

ha a szívem már megállt.)

cövekelt lábaim taposnak csatornát

a szavaknak, tudom, Te rongy alá söpörnéd.

boldog vagyok, a villamos is az,

csönget egy kicsit, mert mindez így igaz.