Napfény, ablakból

Na bent maradok.

Plexilapon át - mint saláták -
sejtem az örömöt.
Hol is találnék ekkora plexilapot?

Törik a fény,
szilánkjai mind enyémek,
minden szilánkja részleges.
Testem él, testem a hunyorgó
gödörből lefetyel.
Kint a napfény biztos meg is szólal.
Elképzelem, amint elmeséli
munkanapjait.

Ma megint eggyel korábban kezdtem - mondja -
puha pamutból kötött
munkaidő az enyém.
Nem fázom soha, s ha mégis,
betemet a tél felhőivel.

Az ablakon át - hiába - nem jut át a szóból
bentre semmi. Testem merev,
pszichémből táplálja
mitochondriáit.
Csak gyűl, csak gyűl
a glukóz.
Hajlataimra, dísz-párnáimra
még egy takarót
szelíden odahóz.