Ciklusok

Azt még nem tudtam eldönteni, hogy ez a gondolat megnyugtató-e, vagy épp ellenkezőleg: lesújtó, de minél előbb haladunk az időben (értsd most: az én életem idejében), annál inkább meg vagyok győződve, hogy a velem történtek cseppet sem rendkívüliek, sőt nagyon is inkább egy rend részei, egy rendé, amely még csak nem is az enyém, nem saját és nem egyedi, hanem mindenkié, hétköznapi vagyis leginkább időtlen. Hogy a megélt korszakok, bármilyen intenzívek, magukkal sodróak vagy éppen "megismételhetetlenek" voltak, valójában csak ciklusok, egy állandóan áramló "energia" különböző hullámhosszai, és hogy ez az energia egy másik életben ugyanúgy, és közel ugyanazokat a ciklusokat fogja ebbe a másik életbe beleörvényleni, ismétlések és ritmusok különböző élet-pályákra izzva, hamuzva, ázva. Tudom: a gondolat nagyon absztrakt, de valójában pár szóban összefoglalható: egy adott narratíva nem több, mint egy létező Másik lehetséges permutációja.
Ami persze szintén nem új, gondolom ekkor, és olyan nevek pattannak fel nagyon mélyről, mint Lévi-Strauss, Bakhtin, Eliade és Jung.