Mióta Noam a világon van, rójuk Wieblingen utcáit, a virágboltban eddig még soha nem voltam. Nem csak Noammal, de nélküle sem. Nagy tábla hirdeti Wieblingen határában, na meg itt az utcasarkon: "Merkel Virág". Egy virágbolt, gondoltam, a sok közül.
Még be sem léptem, már nyitotta a hölgy az ajtót a babakocsi előtt, és megcsapott az az illat: az "itthon" illata.
- Még sosem voltam itt, pedig itt lakom az Exner asszony házában - mondtam.
- De olyan régen még nem lakik itt, ugye?
- Három és fél éve.
- Na kifelé!
Így kezdődött a beszélgetésünk, amellyel Wieblingen, de legalábbis egy kis szelete három év itt-élés és három hónap sétáltatás után: befogadott magába. Újdonsült virágkötész-ismerősöm, egy hosszú ősz hajú, nevető szemű nőszemély, olyan szeretettel beszélt hozzám, mintha látott volna pelenkában szaladgálni a Mannheimer utcán. Nem látott: a fiamat fogja. És amikor a beszélgetés végén megkérdeztem, hogy hívják, azt mondta: Merkel. Micsoda hülye kérdés! Hiszen a Merkel virágboltban vagyok. Csak éppen volt szocialista, és perverz sebességgel kapitalista országgá alakult kishazámban ez egyáltalán nem olyan egyértelmű. Itt? A kedvenc papírboltom a Knoblauch (fokhagyma)... gondolkodtam, hogy és miért nevez az ember egy boltot fokhagymának: hát az büdös! Mint megtudtam, több mint 150 éve a Knoblauch-család vezeti. És igen: a hölgy, aki a Merkel Virágboltban ajtót nyit, ki is lehetne más, mint Merkel asszony?!... Egy olyan világot fedeztem fel, ami után a 19. századi és századfordulós magyar regényeket olvasván áhítozott az ember. Számomra furcsa nosztalgiával vegyül ez a valahova tartozás, holott itt Jelen.
Szép, hogy a kisfiam útlevelében az áll: lakóhelye Stadtteil Wieblingen. Bár megmaradna a világ ilyen stabilnak, amilyennek ebben a városrészben mutatkozik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése