s mégis vers-
be illő
a tudat hogy egyszer
gránitpillantásod
másfelé fordul.
nem szerelmes, de olyan
végső az érzelem
szétcsengő teljes
fogatlan mosolyod
a hangtalan nevetés,
a téttelen boldogság,
a fedetlen szép.
szerelmetlen bárgyún
tapad a tekintet
a világ ágain
kibomló Rád
s a még nedves
bimbóról izzad
anyaságom, ami
mindenkié.
Mikor nem szerelmes
a talajból párolgó
eső mikor nem
gőz?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése