2014. február 21., péntek

Most jön az, amikor
Hallani sem akarok
Egy búgócsiga zúg
Fel-le, én szűkölök
Kutyául érzem

A láncot. Melléd fekszem, szuszogsz.
Nem lehetne több a hang, csend van pedig.
Ugye nem nézel éppen a fejembe, ne sírj.
Tervezem, hogy megint

Majd én.
De közben te.
Zörög minden,
Kopog, amihez csak hozzá érsz. Bőr is.
A tenyered alatt, ne kérdezd. Piros, de nem fáj.
Búg a csiga, színeket ötvöz, forog is hozzá.

Egy kicsit menj most távolabb, mert éppen megsemmisülök benned, és annyira jó. Odébb kéne menni, közel vagy, le ne állj.

Kicsit ebben a búgásban rejlik a jövő most. Majd.
Majd keresek én egy megbízható dadust.
Lesz neki telefonja, és felveszi, ha hívom.
Villamossal jön, vagy kocsival, ha otthon van a férje.
Meglát, és mosolyog rád, de még a forgalomra gondol, jó helyen parkolt-e.
Pont mint én, és mosolyog. Talán szeret  is. Ne adj isten. Vagy adj. Keresek tényleg egyet, hogy ragaszkodhass. Hozzám, jó, kiscsiga?

Búg, és én leírom. Aztán lecsapom. Valami ketyegett mögötte. Telik.

Nem bánod, ha így maradunk még?

Nincsenek megjegyzések: