egy száradó agyagra emlékezteztető
kereknek már jóindulattal sem mondható
felületen
mely egyszer csak
váratlanul
mégiscsak megmozdul
leheleted
épp hogy utat vág
a külvilág felé
hangszálad mint szélfútta drótkötél
ez maradt
három szó
beszélj csak tovább
de valahogy semmi
nem jut
aztán már
eszembe
felvillan
- sötétkamrában a fakó pozitív -
ahogy a dűnék közt bolyongunk
és vadlovak felé nyújtod kezed
karod feszes és mégis puha
és ott a lovaknál
miközben sárgán és dúsan húgyozott szemünkbe a déli nap
próbáltuk elképzelni
hogy megöregszünk egyszer
mint odébb az az andalgó pár
hajladozunk mi is a füvekkel
nevettél
de másképp lett
és most azt kéred, beszéljek
hát mi ez
a kurva életbe
hangtompító
hűvös
tarkónkra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése