Várandós a távol. Kerek a táj.
Fényfoltos égbolt a Holdon az uszály.
Nehezen hiszem a növekedést,
Táguló bőrben a másik szívverést,
Téged, aki épp megszületsz bennem,
Hogy kitaláld majd magad új újszülött énedben.

Sejthez sejt szorul, csontosodik vázad.
Mekkora lesz az űr, mely marad majd utánad?
Mekkora lesz a tér, melyet belőlünk belaksz?
S mekkora leszel Te: hús-vér remény-kupac?
Rád gondolok, Rátok, és felejtem engem.
Növök veled én is. Húsz hete testemben
Szánt s vet az idő, melyben Te vagy az egység,
Köldökömben feszít a világmindenség.