Hazaértem

 Eljönni.

Visszamenni.

Eljönni újra.

Kicsit emlékezni egy köszvényes múltra,

Mikor az emlékekhez még érzések tapadtak.

Most oldott sókristályos pólóm tapad csak

Testemre, mely szintén emlék már:

Lelkem színházához kelletlen kellékgyár.

Kis összefont geometria

Egy Pont

Egyenes

Sík.

Az a ránc

Szemed konvex szögletéből

Az ismeretlen végtelen felé.

Figyelmed gyújtópontja

Valahol a homlokomon.

Egy kétfókuszú

Párhuzamos keresztmetszet

Asszimmetriánkban.

Ringatózó amplitúdó

(az egyensúlytól maximális távolságra eső csúcsérték)

közös értelmezési tartománya.

Idomok.

Testek.

Affin leképezése 

Két koncentrikus valóságnak

Szembogaradban.

Vetítés.

Tükör.

És a valós értékű függvények: 

Szakaszfelező merőleges.

Távolság.

Egybevágósági transzformációk

Visszavonhatatlansága

Két kimért végpont között.

Illeszkedés.

Colours of life

Pastel turning neon

And back

Into oblivion

You watch

Touch

Smell

Colours of life turn into cell

Into a halo of light beyond your sight

Then into rust

Into tears

A breast too tight

Your innermost fears

Into death 

And regret

A sore part within

Sweat

Sniplets

Of fading steps

On a cobblestone path

And a power within

A pale aftermath

Letapadt vihánc

 Megátalkodott élvezkedő

Így neveztek: Terpeszkedő

Önmagát jól menedzselő

Felszabadult szabaduló

Művész

Lélek

Rokon

Kacagása konok,

S dalra fakad torok, 

Gyerek

Öreg

Erő:

Fejet eltekerő

Nővé cseperedő

Tűzijátékevő

Lett belőle aztán

Csavar-anyó

Anyácskám

Hogy, hogy nem:

idekeveredtem - 

mondom, bele a szemébe,

s ő néz rám, az Övére, 

mert az vagyok: neki lettem, 

mikor így egyszercsak 

(talán csak véletlen) 

idekeveredtem.

A szeme szép, 

még mindig az, 

s a ránc is alatta: igaz.

Meg felette a kételyek,

homlokára tapadó, 

évtizedes mételyek - 

én is hozzátettem.

 

Minden sejtje

anyuka. 

Nevetése gurgula,

nem téveszthető. 

Erre fordul, arra lép, 

szószt kever és bodzalét, 

meg sem pihen ő.

 

Ha példát 

veszek, 

levegőt

alig kapok: 

bizony őt

erősebbre szabta

az, aki az én utamat

éppen hozzá

anyácskámhoz

- de jó felé!

hála érte -

odakanyargatta. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Híd, nagylátószög

Hidd, hogy átér,

s hogy fontos a háttér:

a két oldal holddal,

s nappal az ártér,

hidd el, magáér‘

kiáll a pillér,

s a bent a kinnér‘

hullám a hídér‘,

Míg távozva így kér:

„Meséljen, milyen egy

Statikus ár-őr,

Holdra néz, ráér,

vasbetonsúlyára

Csak csíkbogár s sár fér. 

Ne nézzen,

Félek, majd engem is mindjár‘

Fogvatart. Tudja mit?

- amiér’ kinn vár - 

engesztelesül

nöül ha megkér,

mit nekem test, tér!

Elsodrom tükrét a tengerig immár.“

Azóta sóvár

híd a híd: hús-vér.

Vízre néz, úgy kér.

Hústalan-Nesztelen

Kúszik a húsom a férgem

Elterül épp a középen

Vagy ki-be ténfereg ott:

hústalan észbe-kapott.

Merre menek nem is arra

Felken az elme a falra

Nyomna a meztelen égig

Felfele hajtana végig,

De ott van a hús az a kerge

Arra topog na meg erre

Égre se ráhederít

Bújja saját fenekit.

 

Mellre ha szívja a hús ezt,

Poétika, lásd, ez a húsnesz.