egy terembe lépek,
a deszkákon te állsz.
tartok tőle: ismersz.
a szemedbe nézek
mégis
te vagy
bennem a rég.

holnapra elmúlhat,
vagy akár már ma is.
beszélj a jövőről!
a perceket kitúrtam
a szélére, ott rúg mégis,
-kapál bennem
a vég.

mert tányér bizony,
és ki nem vigyáz,
lees'.
almára várva
állok,
s öklendezek.

te a deszkákon topogsz.
függönyöd a gyász.
lábadat emeled,
egy lépés lesz: vigyázz.

tudod: erre vágyom.

a kérdésre,
hogy mire.

csípj belém.
ugrom-e,
vagy állok a végibe?

Most jön az, amikor
Hallani sem akarok
Egy búgócsiga zúg
Fel-le, én szűkölök
Kutyául érzem

A láncot. Melléd fekszem, szuszogsz.
Nem lehetne több a hang, csend van pedig.
Ugye nem nézel éppen a fejembe, ne sírj.
Tervezem, hogy megint

Majd én.
De közben te.
Zörög minden,
Kopog, amihez csak hozzá érsz. Bőr is.
A tenyered alatt, ne kérdezd. Piros, de nem fáj.
Búg a csiga, színeket ötvöz, forog is hozzá.

Egy kicsit menj most távolabb, mert éppen megsemmisülök benned, és annyira jó. Odébb kéne menni, közel vagy, le ne állj.

Kicsit ebben a búgásban rejlik a jövő most. Majd.
Majd keresek én egy megbízható dadust.
Lesz neki telefonja, és felveszi, ha hívom.
Villamossal jön, vagy kocsival, ha otthon van a férje.
Meglát, és mosolyog rád, de még a forgalomra gondol, jó helyen parkolt-e.
Pont mint én, és mosolyog. Talán szeret  is. Ne adj isten. Vagy adj. Keresek tényleg egyet, hogy ragaszkodhass. Hozzám, jó, kiscsiga?

Búg, és én leírom. Aztán lecsapom. Valami ketyegett mögötte. Telik.

Nem bánod, ha így maradunk még?

Givin'

Vannak olyan pillanatok egy emberi életben, amikor az egyébként uralkodó túlélési illetve kényelemérzetre törekvő ösztönök háttérbe szorulnak, és megengedhető, sőt szükséges lesz a Test (és az Én) számára: a Fájdalom. Ezek azok a pillanatok, amelyek folytonosságot teremtenek élet és élet, halál és élet, Én és Te között. A folytonosság ezen pillanataiban ADUNK. És amit adunk, nem más mint a fájdalom, vagyis a kényelemérzetünk önkéntes feladása. A szűzesség elvesztése, egy gyerek világra hozatala, a tejtől duzzadó mell felajánlása, akárhogy is fáj. Én és a fájdalmam meghajlanak az igazi ajándék, az igazi és egyetlen igaz Givin' előtt. Alkalmak ezek, melyeket a Természettől kaptunk, hogy - túllépve az ösztönök önös erőin - megélhessük az első érzelmet, amelyből aztán megszületik az első gondolat.

Ez az én egy hét alatt újraírt Teremtés-történetem.

Minek nevezzelek?

"Minek nevezzelek,
Ha megzendülnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok?"

Megtanultam négy nyelvet, eljátszottam mind a néggyel, kíváncsiságból, keservből vagy csak a játék kedvéért, tekertem mondatokat, vártam válaszokat, melyek a mondatokra visszhangozva enyhülést hoznának: szeretem a nyelvet, még ha részleges is, még ha hiányos, szeretem, mert mindenkié, szeretem, mert enyém.

De bármilyen bensőséges viszonyom is van a szavakkal, én magam (legalábbis felnőttként) még soha nem neveztem el semmit a szónak abban az értelmében, amikor a látás, tapintás, hallás, érzékelés egy nyelvi formát kell öltsön, ahhoz, hogy a látott, tapintott, hallott, érzékelt lény része legyen a nagy közös valóságnak, ahol a dolgoknak és - igen - a személyeknek is: nevük van. Minek nevezzelek, és főleg mert a nevet nem én egyedül, hanem mi ketten adjuk? Minek nevezzelek, mikor annyi nyelv él bennem, és Te egyiken sem vagy még otthonos? Minek nevezzelek, és főleg mert Te egyszerre vagy Te, és egyszerre én, egyszerre mi...

"Minek nevezzelek,
ha ... összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?"

Minek nevezzelek, mikor végre meglátlak, és a pillanat a pupillába hirtelen beáramló napfény erejével veszi el lélegzetem, tudatom és erőm? Mit mondok majd neked, és milyen neveken szólítalak? Inkább csak nézlek majd, inkább csak a szememmel hívlak, és lélegzeted hallgatva mélyülök abba, ami vagy, abba, amivé mind válhatsz, abba, amit már most annyira szótlanul szeretek...  

Letting go (M. Etheridge)

Video Klikkelj! Click and listen.

one life we got to

BUT

http://www.youtube.com/watch?v=IeZMIgheZro

prudence

music by Wim Mertens, featuring Santino deGeorge, our godson

• Ajánlom mindazoknak, akiknek a hatására itt-ott gyökeret vetettem, és szüleimnek, akik maguk a gyökér.
• Dédié à tous ceux qui m'ont fait, à un endroit ou un autre, prendre racine, et à mes parents, qui, eux, sont la racine.
• Dedicated to all those who made me put down roots in places, and to my parents, who are the roots themselves.
• Gewidmet denjenigen, die mich hier und da Wurzeln schlagen lassen haben, und meinen Eltern, die selbst die Wurzeln sind.

mandulafa-képzetek

magyarként a mandulafáról berzsenyi jut az ember eszébe meg a dél-magyar nagyromantika... a virágzás, az egzotikum...

na ez meg egy arabnak jut az eszébe róla:

A véletlen találkozásról

Mekkora luxus is valakivel, aki fontos neked, véletlenül összefutni! Hogy ez nekem nem adódik... hogy megyek az utcán, és véletlenül összefutok Aurélie-vel. Vagy Norcsával. Vagy Tóbival.

Mekkora luxus is a véletlen találkozás!

Nem célzatos. Ajándék. Meglepetés.

még ebben a sötétben

még ebben a sötétben it's still in this dark :

kattan majd a kulcs, és the clattering of the key in the lock

pattan ki a héj alól az a furcsa álom, the shattering of that weird dream from under the lid

hogy ébren szeretek valakit. that, awake, i'm in love with someone.

még ez a sötét bújtat majd előlem it's this very dark that's going to hide you from me

újra ismeretlen arcod ez a sötét fedi el, conceal the face become unknown again

s mielőtt a nap felkel, háromszor and until the sun rises, three times -

- hiába mondod, no point in your telling me,

nem hiszek neked - don't believe you, really -

igen, háromszor yes, three times -

- ismétled - you repeat once again -

simítod majd hajamat félre, three times before sunrise you'll have stroked my hair gently aside,

mielőtt a kakas megszólal, before the cock crows,

mielőtt ébredek, before i'm awake,

háromszor szólítasz nevemen yes, you'll have called me three times by my name before,

mielőtt nyújtózva languidly streching my back,

lassan majd I eventually

felismerem start to recognize

benned azt, in you the one who,

aki mellém to see me,

- bármilyen messziről, from whatever distance

az éj széléről akár - from as far as the night's furthermost edge

hazatérni jön. has homeways come.

folyton termő

Kétségeim folyton termő lassú-érése egy zavart éjszaka után...

Mi volna, ha megpattannék? - mondtam magamban álmomban, miközben várt rám a fényesre suvickolt jövő. X. videófilmeket nézett saját elképzelt karrierjéről, a kisszobában. Én a nagyszobában szintén végeérhetetlen dialógusokba merültem magammal. Az ágy túl nagy volt nekem. A terasz is nagy volt, és már hemzsegett az ünneplőktől. Tengerpartra nézett...

Arra gondoltam, ha már egyszer mindenki itt van, hát inkább választok valaki mást (Z.). Közben X., egy másik, a vállamra sírta, hogy hirtelen nem szereti már feleségét, mit tegyen. És akkor felsejlett bennem, hogy az EGÉSZBEN nem vagyok biztos.

Y. a tengerparton sétálgatott. Egy darabon elkísértem, megsejteni, ő mit gondol. Nem gondolt semmit. A hullámokat nézte.

Elgyötörten ébredtem, még szerencse, hogy ott volt az a sok mosogatnivaló, amibe belefullajthattam az egész kócerájt.

Eltörölgetnéd?

Ha hazajön majd, azt mondom neki, nyugtalan voltam nélküled. Illetve jaj, nem is: azt mondom, restless... és a félsz: mi van, ha a restless nem is EGÉSZEN azt jelenti?

édes bók

- Hát... attól tartok, ez nem életem legjobban sikerült vacsorája...

- Ugyan már! Nem is a legrosszabb!

Ezen aztán olyan negyed órát nevettünk. Bók a nyelv bicsaklásainak...

Szettecskén

Ha még egyszer kimegyek a süteményből vágni, üss a kezemre! - mondanám, ha lenne itthon valaki. Egy olyan kicsi darabot, ami még nem fog feltűnni, mikor az, aki most nincs itt, majd hazajön. Persze most is itt van: miatta vágom az egyre kisebb darabokat egymás után. Ha nem lenne itt, alighanem nagyot vágtam volna, abból is kettőt. De itt van, mégpedig azáltal, hogy nincs itt. Mert ha itt lenne, azt mondaná, pffff... vágjál nekem is, de nagyot, és kettőt!
Jó délutánonként így egyedül: édes cinkosságban a csak színleg távollevővel. Néha hazajön, és kiderül, hogy nem is ő volt. Nincs ebben semmi felkavaró: amikor úgy van itt, hogy nincs itt, mindig kicsit más a fizimiskája, mint egyébként. Például lebeszél a süteményről, amit egyébként soha nem csinál. Ezenkívül mindenféle olyan dolgot művel csak, mikor úgy van itt, hogy közben egy laboratóriumban dolgozik, amire pontosan számítok. Más még azért is, mert amikor így van itt, mint most is, hogy nincs, akkor egy laboratóriumban dolgozik, ami itthon csak nagyon ritkán fordul vele elő. (És amikor én itthon, a kanapén békésen szettezgetve egy iskolában dolgozom, amivel mindig csúnyán lebukok, mert váratlanul franciául szólok hozzá, akkor ő nemes egyszerűséggel annyit mond csak: időfecsérlés. Nem bántólag: konstatálva.)
Ezért várom, hogy itt legyen: meglátni végre, hogy ki is az, aki abból a laboratóriumból majd végül hazajön. Egy igazi férfi... a bónusz a szettben... meglepetés... :)

fél kilenc

hatkor csörög a telefon: még egy fontos dolgom van, későn jövök ma este.
fél kilenc.
kilenc.
belép, arcán számomra érthetetlen módon valami messiásváró üdvözült mosollyal... hosszúra nyúlt az utolsó kísérlet, de sikerült! ez az első, hogy igazán látja az eredményt. aztán előhúzza a táskájából ezt:
ádventi naptár... hand-made... benne idézet és csokoládé minden napra... sweet... :)

morális majális

látogatók hosszú sorokban, én nem is mozdulok, csak ülök itt a konyhában, ők pedig ülnek velem szemben egyik a másik után, hosszú kabátjuk a hátukon, vagy a térdükön átvetve, és mondják, hogy így kéne, vagy éppen úgy (élnem), egzisztencia, mondják, meg szakma, mondják, meg sziklaszilárdság, kitartás, és önmegvalósítás, de ne úgy, hanem így... elnézem őket, ahogy hangjukat kimértre igazítják, vagy éppen hevesen gesztikulálnak, a hihetőség kedvéért, gondolom, hallgatom, ahogy úgy tesznek, mintha rólam lenne szó, de voltaképpen - és eltelt egy kis idő, míg észrevettem - mind magukról beszélnek: ki-ki a maga elhibázott lépéseit hánytorgatja fel nekem, a maga hiányosságait aggatja rám dísznek, a maga félelmeivel kenegeti (szintén kimértre igazított) arcom (nem félek, a kürt harsogását bátran vigyázom), és most hogy erre rájöttem, már jó őket hallgatni, ezt a megannyi burkolt vallomást, ezt a sok zavart felszólító módot, mely valójában mind feltételes mód múlt idő ...

végül jol jövök ki belôle

moi face à ma pierre...

Cette sensation, je vais me la rappeler quand j'aurai besoin de savoir que "je peux"... Or, ce "je peux" n'est pas de l'ordre du pouvoir, mais de celui du rapport. Le rapport entre moi et ma pierre ne me gène plus.

A harmadik napon...

Harmadnapon szel tamada. Minden erintes mögött azok a mely ertelmek kezdtek lakozni, melyeket messziröl ott sejtettem. A ratalalas pillanatai öntöttek format minden tekintetben. Meglepö volt, es termeszetes. Földöntuli, es elkerülhetetlen.
Almomban az ejszakai vonatbol egy hazat lattunk. Az ablakai nyitva voltak, vagy nem is voltak ablakai, es fenyek, sarga otthonfenyek emeletmagas növenyeket vilagitottak meg. Betoltottek az egesz teret. Leszalltunk, es belopodztunk, majd az ablakbol a kornyezö sziklakra vetettük magunkat. Az eses hosszu volt, es megnyugtato: tudtam, hogy mire leerünk, meghalunk, de könnyü volt tudni. Leertunk, de nem fajt.

ütös

Mikor volt legutobb iroasztalom? Kozelebb huzni a szeket, oldalra tolni a gyertyat, a konyvet, a koszos zsebkendot. Kihuzni a fuggonyt: jo oldalrol esik a feny.
Egy bevasarlo lista fejlecere kezdek irni, maradekpapiron, de ez folyamatos alkalmazkodasra kesztet (hetköznapi szavak kerülgetese: olivaolaj, mustar, tej): tehat jo.
Körülöttem egy idegen vilag, amelybe ha ki akarok menni, elöbb eröt kell gyüjtenem. Kimegyek azert: kivancsisag; kimegyek, azert vagyok itt (kimenni), bele a vilagba, szabadulni attol, ami mar nem akarok lenni.
Van egy ember is a dologban, akit a körülmenyek kiszamithatatlan alakulasa a kiserlet reszeve tett. A naptaraba be van jegyezve a nevem (nagylelkü, varakozo, hangos betuk), szamomra felfoghatatlan elszantsaggal probalja kideriteni, ki vagyok, es ennek a lelkesedesnek nevet is ad. Az arcara nezek, es nem latom meg egeszben. Összesen öt nyelvet beszelünk, es abbol csak egy közös. Neha az az erzesem, hogy amikor nem beszelunk, akkor sokszor mas nyelvet. Valamelyiket a negy közül, vagy eppen azt, amelyiket titokban akarunk tartani. A keze meleg, es pontos, es amikor az asztallapbol zenet csinal, akkor mindennel erösebben erzem: tul azon, hogy vagyom ra, hogy hozza tartozzak, ott a bizonyossag, hogy hozza tartozom.

az északi prériegér és az emberi találékonyság

bizonyos értelemben még jobbak is vagyunk, mint a monogám északi prériegér (bizonyos értelemben...). neki párzásidőszakban csekély mérete ellenére 100 méterre elhallatszik a hívószava, mellyel egyben területét is védi. nekünk kilométerezreket hidal át az a néhány begépelhető sor... a hatékonyságról még nem készültek összehasonlító vizsgálatok.

Az erdőtűzkerülő belsőmonológja

látásom esetleges.
hideg gyanta ragad csiszolt felszínére.
mikor már azt hiszem,
van végre mitől félni,
kifehéredik újra a mező,
s mint emlőid: újra meztelen.

a fény örökkévaló.
beljebb erdőtűz villódzik,
itt részegen himbál két sötét szemgolyó.

mennél ugye végre?
gondoltam már én is
félve
szálló pernye mögé
ártó forróságot.
keresztbe font látóidegekkel
sejtem mégis - látod -
a pályák végén endogén erőit a mának.

s néha erőre rezzen bennem -
mint emlőid: nesztelen -
egy szellős,
levegős-lombos bánat.