Talán kell az, hogy ne magyarul dolgozzak, vagy kell a jó regény a kezemben (Houellebecq), de megint itt állok a lap szélén, és készülök: nem valamiről írni, hanem valahogyan.
Az úgy kezdődött, hogy csípeim ficamítva egy képernyő fénye tölté be szememet naphosszat. Csípeim szakadatlan ferdítve, asszimetriába hajlítva a villamoson szakadt rám a fény, abban a formájában, ahogy mindig is ismertük. Nagyon új volt. A könyvből felnézve a felhőnek hirtelen jelentése lett: képernyőn túli fényével beleégette magát tekintetembe. Egy felhő, teljesen fehéren, lapnál is fehérebben. Word háttérnél is. Akkor éreztem úgy, hogy újra írni fogok.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meta-blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 16., hétfő
2012. január 10., kedd
itt is jó
követlek.
rostja vagy a cöveknek,
melyet közösen verünk le.
a mankónak.
kopognak az ügyetlen testélek
a legjobb persze egy félteke lenne:
berendezném, és nem vágynék másikra.
halikra ülne hajamon,
mint kirepedt burkok előtt.
nem ez a félteke van, csak egy északi.
rostja vagy a cöveknek,
melyet közösen verünk le.
a mankónak.
kopognak az ügyetlen testélek
hajlott lábaink mellett,
míg a világról ázik a messze.
te este élsz, én
korán hajtom a fejem
álomról igába.
észrevétlen gurul
a napok gurigája elénk.
feszül a trapéz biztonsága alánk.
itt is jó.
míg a világról ázik a messze.
te este élsz, én
korán hajtom a fejem
álomról igába.
észrevétlen gurul
a napok gurigája elénk.
feszül a trapéz biztonsága alánk.
itt is jó.
¤¤¤
a legjobb persze egy félteke lenne:
berendezném, és nem vágynék másikra.
halikra ülne hajamon,
mint kirepedt burkok előtt.
hajadonéveim kontyba tekerve
akarnék,
mégis kopaszon,
cikkáznának a lomha pályán
fényes axonaim.
¤¤¤
nem ez a félteke van, csak egy északi.
bér, ami havonta öt héttel csorbít meg.
ordít, tekeredve érzi nyakán a szorzót.
alkuszik. remél. hazaér. bokáz.
alkalmanként nagy utakról dudorász.
majd elapad. rés volt a homokban.
40 óra út - havonta -
fád villamosvagonban.
(anyám átkozott meg,
csavargó betyárt,
menjek akkor is,
ha a szívem már megállt.)
cövekelt lábaim taposnak csatornát
a szavaknak, tudom, Te rongy alá söpörnéd.
boldog vagyok, a villamos is az,
csönget egy kicsit, mert mindez így igaz.
2011. április 3., vasárnap
Ez a blog
Az utóbbi hónapokban, években úgy íródik ez a blog, mint egy ócska ponyva. Mintha nem lenne konfliktus az életemben. Nyilván senkiben fel sem merült, hogy nincsenek konfliktusok az életemben. De felmerült-e, hova írom le a konfliktusokat?

Bennem felmerült:
de igazából azért nem, mert
2011. február 24., csütörtök
Blogot néztem, de csak a múlt van benne, jelen nincs...
Ez egy idézet, de a blog műfaj mellett még egy kicsit rólam is szól, ezért aztán itt (is) helye van (lett).
Most az a furcsa felállás, hogy egyszercsak a múlt van, a jelen meg nincs, azaz hogy még alakulóban "van"... Gyorsan, majdnem megéletlenül, de legalábbis életlenül történnek az események, alakulások (én is egy ilyen alakulat vagyok épp).
Írhatnék a reggeli villamosút lassú ébredéseiről (KÖNYV!), vagy az esti villamosút fejpukkanásairól (INFORMÁCIÓ!), és furcsa mód a kettő (Könyv és Információ) ellentétéről. Aztán még a vizekről is (ez ma reggel jutott eszembe), melyek mindig úgy hozzám igazodva kísérnek (kicsi Szinva, debreceni polgárok szökőkútja, lyoni kettős áradások, és tenger, és a skóciai mindent elöntő és az ó-Neckar letisztult magánya és most meg a Rajna beton-tengerben folyama... ez most csak nekem érthető, de nekem is csak egy kicsit...).
Írhatnék az egész rám neheződő, de mégsem nehéz (mert valahogy még nem enyém, nem szívügyem (lesz-e?)) feladatokról is, meg az ő technikai kivitelezésükről, mellyel a napom telik (EL!)... Aztán az újonnan feltett kérdésekről (feltettem még azt is (dedó), hogy én vajon okos vagyok-e... mert hogy ez most egy más okosság, ami itt kell).
De igazából még minden annyira alakulóban, még itt ez a rózsarengeteg éppen hervadozik, és majd mindennap ír egy szülő, hogy jaj de nagyon mondta a gyerek, hogy hiányzom...
Álmodni meg mindkettővel álmodok, a jelennel, ami még nincs, de annyira sok, meg a múlttal, ami meg oly kevés, hogy az már van, és alig várom a hétvégét, hogy mindez kicsit megüljön, én meg kicsit felálljak (jaj, az ülés!)...
Talán még képek is lesznek.
2010. január 24., vasárnap
A kapca, a zsák meg a foltjuk
"csak a beszálláskor
nézem, mert lehet
közben a többi utast
vagy éppen a felelős integetőket
akik szintén - bár nem tudják -
nézem, mert lehet
közben a többi utast
vagy éppen a felelős integetőket
akik szintén - bár nem tudják -
messzire utaznak maradásukkal"
Így indult: kihasadt anyagok foltozásával belül, magamban, helytelen-kedéssel, fel-felszakadozó, rojtosra írt, összefércelhetetlen könnypergetés laza vállamra vetésével indultamban.
És most a csend, mint sprint után a fülben az az eszeveszett dobogás: idő kell, míg rájövök, hogy a szívemet hallom... És még több idő, míg ezt le is írom.
Jól van ez így, keveset talál, aki mostanában idevetődik: leegyszerűsödött az érzékelés, foltommal-teljesen ücsörgök esténként a kanapén.
Csak azt bánom (miattatok is), hogy elmarad a fentiekben ígért csavargás.
Így aztán elhatároztam, hogy - ha elég visszajelzést kapok - a közeljövőben megutaztatlak titeket. Ezt kapjátok ki...
Folyt. köv...
2009. november 26., csütörtök
elhatároztam, hogy szórakoztató leszek
első fejezet, melyben mindenki szórakoztatására elmesélek egy amolyan domesztikált anekdotát egy székről, melynek története van...
Valljuk be, nem mindennapi jelenség, hogy egy széknek története legyen. Főleg, ha nem is szék az illető bútordarab, sőt nem is egy darab... na de ne menjünk a dolgok elébe!
Történt egy nap, hogy gesztenyét szedni mentünk Christiannal és Johannával, a dossenheimi dombokra... ILLUSZTRÁCIÓ!

Amikor a helyszínre kiértünk, vettük csak észre, hogy nem vittünk magunkkal semmi táskafélét... Hatalmas termésre számítva azt fontolgattuk, hogy egy éppen hazatérő helyi lakostól kérünk egy nejlonzsákot. Nem tűnt különösebben barátságosnak, de rászántuk magunkat nagy szorultságunkban: megszólítottuk. 60 %-os vámot kért, de adott egy nejlonzsákot: csinosat.
A gyűjtésből visszatérve az autón valami színes nagyalakú üzenetet láttunk. Rossz helyen parkoltunk, futott át mindegyikünk fején... Ehelyett egy (újabb) színes nejlonzsák fityegett az antennára akasztva, rajta nagy betűkkel:
Ha esetleg még a nejlonzsákon kívül még egy székre is szükségünk lenne, hát el is vihetjük akár ezt a fekete irodai széket is... Auch háromszor egy mondatban... A szék tetszetős volt, az autó kombi: betettük, a helyi lakos kilincsére néhány különösen aprószemű gesztenyét akasztva cserébe.
Amikor felértünk az emeletre, és Christian elégedetten kipróbálta a szerzeményt, hirtelen kattanást hallottunk, és egy csavar csörgését a földön. A szék kicsit féloldalas mosollyal üdvözölte új otthonát.
Napok teltek el, és a szék használatlanul állt a szoba egyik sarkában, mígnem John egyik este sok szeretettel megajándékozott a székemhez három különböző méretű csavarral. Újabb napokra volt szükség, míg végül meg is javítottam a gurulós, fekete bőrfotelt. Igazi nagyfőnöki ülőalkalmatosság...
Tegnap este, egy szép csendes őszi este, gyertyák az asztalon, John a számítógépnél (a teljes romantika kedvéért), én az olvasólámpa alatt lábammal a radiátoron új városi könyvtári szerzeményemmel teljes harmóniában... amikoris hirtelen meggondolásból, anélkül, hogy én megmozdultam volna, a szék, a nagyfőnöki, hatalmas robajjal megvált kerekeitől, és földközeli pályára váltott. John riadtan pattant fel az asztaltól, és nézett hátra, én pedig, mintha mi sem történt volna, ugyanolyan ülő pozícióban, 40-50 centivel alacsonyabban... szakadtam meg a röhögéstől. Ő pedig nem különben.
Azóta a szék, a nagyfőnöki, a földön szolgálja új gazdáját új otthonában. A kerekekre asztallapot erősítve tökéletes, mélyüléses irodát alakíthatunk ki.
Így váltsa az ember gesztenyetermését huncut németek bizonytalan eredetű irodaeszközére...

2009. június 7., vasárnap
tegnap, munka kozben
monumentalis, egesz horizontot befedo, ugy nyolchaz-magas, vizszintes szivarvanyt lattam, amirol akkor meg nem jutott eszembe, ami ma reggel: hogy hianyzik az iras. Szeretnem, ha lenne mit megosztanom, ha lenne ideje leulepednie annak, ami itt mozog bennem (mert azert ez-az megfordul az ember fejeben, amig felmos, vasal, ezustot fenyez, ahogy a kuka fenyezett tetejeben meglatja onnon arcat, ritkan, felismeresszeruen, sorscsapasszeruen)...
Az is igaz persze, hogy edesanyamon meg Ajtonyon kivul ti sem irtok, es hat itt a birkakon kivul nem nagyon van input... na "inner" sincsen sok minden, mert arra meg nincsen kapacitas, hogy bennem szulessenek dolgok... tehat eljutottam palyam utolso szakaszahoz (valami lezarulni keszul): amit Ajtonynak a minap (mi-ejjel) ugy fogalmaztam meg (a fogalmaztam persze enyhe tulzas, mert az tortent, hogy egy este, munka utan leultem meg a gephez, es valami szuros tarloszeru gondolatserceges soran eljutottam a kifejezeshez), hogy "erzelmi es intellektualis bulimia"... vagyis ha ugy tetszik azert (ugy) vagyok itt (tobbek kozott), hogy lecsupaszitom, kiuritem magam azoktol a dolgoktol, melyeket eddig kesznek es termeszetesnek vettem (tulajdonkeppen ilyen alapon mehettem volna Indiaba is... talan igy meg hatekonyabb is vagyok a nagy spiritualis utkeresesben... csak a szottes mellenyke helyett Ardeonaig egyenruha lobog a szelben utanam)... es persze nem veletlen, hogy - bar szinte mindenhol van olyan ember, aki "kot" - megis erre a foldre jottem, ures es jeloletlen terbe, valami monoton, lelketlen szerzeteseletet elni, ahol az ismetlodesek nem, vagy csak ritkan jutnak el odaig (melysegben), hogy ritusokka legyenek, tehat maradnak ismetlodesek, amiken elfelejtunk meglepodni (marmint az ismetlodes-jellegukon), talan felismerni is elfelejtjuk oket (nem ujra tortennek, csak tortennek: gondolatlanul, beleolvadva a nappal es az ejjel mellekes (mert iranyithatatlan) valtakozasaba), igy aztan a "daily routine" ebben a vilagrendben se nem ritus, se nem ismetlodes, se nem kerete valaminek, hanem maga a kep, vagy tukor inkabb, amiben nem magadat, hanem a targyat latod (a szobat, a butort, a torulkozot), mint megannyi tukrot, melyek vakon terulnek eled.
Hogy honnan tudom, hogy ez a vege valaminek? Mostanra nott vissza a kormom, ami augusztusban leesett, amikor raejtettem az uveg tuzallo edeny fedelet. 9 honap. Mas egy gyereket kihord ennyi ido alatt. Nekem eppen eleg volt magamat hurcolni szerte a vilagban, korbe mint a veres kardot, elvezni, hogy megorultok nekem (ti, akik olvastok, es ti, akik nem ertenetek, ha olvasnatok), akarhanyszor "megerkezem".
Persze nem ugy lesz, hogy holnaptol atvaltoztatom a blogom nevet "couch potato"-ra (hevero-krumpli), es szines noi magazinokbol vagok ki kepeket bele, meg kockas pledbol masolom a sormintat, de mostantol nem indulok, hanem erkezem (ez egyebkent csupan elhatarozas kerdese, mint ahogy a ketkedes avagy nem ketkedes is az... bar igaz, hogy vannak ketkedo fazonok, akik szamara maga az elhatarozas is ketsegbe vonhato... na ezekbol lesznek a legmegrogzottebb ontagado jobb-, bal-, domboldaliak, keresztes lovagok, stb)...
Erdekes a helyvalasztas (Ardeonaig Hotel and Restaurant) posztkolonialis szempontbol is... Mert azt azert ne felejtsem el megemliteni, hogy skotot nem nagyon latok, maximum az ablakbol... Del-afrikai a dekor, del-afrikaiak a kollegak, a menedzsment, del-afrikai meg a bor is, amit sajnos meg csak egyszer kostoltam (amikor James a tokaji borokhoz hasonlokent emlegetett egy del-afrikai desszertbort, es tesztelt)... tehat az egesz milio, es a vele jaro uralkodo mentalitas is posztkolonialis jegyektol hemzseg.
Alapvetoen, ha eltekintunk tole, hogy fenntarthato fejlodesbol szereztem a diplomat (mikor is? meg annak idejen 2008-ban), nekem alapvetoen nincs kifogasom ellene, hogy struccbor talcakra tegyem ki a zebraszoros poharalateteket... A strucctojasokat is leportalanitom, a protea (nemzeti virag) pedig egyenesen halas, mert sokkal kevesbe hullatja a pollenet, mint a liliom... de az egeszet athatja az a bizonyos, kerdezel, kerdezel, aztan mar nem kerdezel tobbet, mert ugyis annak lesz igaza, aki jelzesszeruen kek inget visel (nem feheret meg zoldet, mint az egyszeri alkalmazott). Ennyi: szinek, rangjelzesek. Es ontozhetik a mindig saros gyumolcsoskertet, kiadhatjak, hogy fujd fel a gumimatracot hajszaritoval (!) fel oraval a vendeg erkezese elott, elvaghatjak a 100 fontos fekete melltartod szarat, csak mert fel merted venni a feher ing ala, ha meresz vagy, akkor nevetsz rajta, ha meg csak az sem, akkor csak rabolintasz... Nem szokasom hatalmi relaciokban gondolkodni. Most sem fogok raszokni, mert - bar tudom (es ha eddig nem is tudtam volna, itt biztosan rajovok), hogy leteznek - az en vilagomat nem ok mozgatjak... Mindenesetre ha pszichologus lennek, ide jonnek megirni a doktorimat. Ki miert van itt? Ki miert marad? Ki hogyan reagal? (Kasztracio, oidipusz, testek es fuggosegek: minden itt van, tisztan: szinte mar essze lenne az a doktori, annyira atlathato... duhitoen az...)
Azert azt meg kell hagyni, hogy a legkozelebb az egyetlen fekete kollegam, a brit kiralyi sarj, Charles all hozzam, na nem is azert mert o az autentikus "Other" ("Masik"), hanem mert emberileg tole kaptam a legtobbet. Egyszeru, felho mogul pillanatra elobujo napfeny mondatai vannak, meg tamogato olelese, ha faradt vagy, meg lassusaga, ami olyan megnyugtato tud lenni ebben a hajszaban (mar itthon is amig-pirul-a-kenyer-addig-meg-gyorsan-kiveszem-a-vajat-meg-a-mezet-es-felteszem-a-teavizet-a-tanyert-kikeszitem), o meg ha surgetem, ramnez a bociszemeivel, es azt mondja afro kiejtessel: de ugysem lehetsz gyorsabb, mint a tested, is it, malooov (my love)?... Vele nevetunk a del-afrikaiakon, a pazarlo fogyasztoi szokasaikon, a kulonosen brit kozegben kirivo csinald-azt-tedd-ide modorukon, es mikor mondja, hogy "a legbecsesebb dolog, amit soha nem szabad elvesztened, az a meltosagod "ya dignity", akkor az hirtelen nekem is jelent valamit, bar en meg mindig nem valaszolnam a menedzseremnek, mikor azt mondja, uritsem ki a kukat MOST, hogy csupasz kezzel nem, csinalja meg o, ha akarja... Charles tehat kozelebb all hozzam, vagyis mondhatjuk azt, hogy a nagy idegensegben ugy dontottem, az Other-hoz tartozom. Ami egyebkent tobbe-kevesbe ertheto, bar a kocsmaban ket het ittlet utan megkerdeztek, hogy del-afrikai vagyok-e, amire amugy objektive (pusztan az akcentus-felvevo teljesitmeny okan) buszke voltam. De igen: a csavargo palya vege fele kozeledve dupla utazast tettem, bele egy kicsavart-kitekert-orult univerzumba, ahol minden vaktukor ellenere is nagyon sokat tanultam arrol, hogy mik azok egy ilyen onkentes onpurgalas soran, amik leginkabb hianyoznak.

2008. április 30., szerda
észrevétel
szemfülesek talàn màr észrevették. nézd csak meg a cimek listàjàt a jobb oldalon ! ki talàlja meg a a Nyelv Jàtékàt ? (mint a fényé, csak még annàl is egy kicsit önkényesebb)...
és most (hàrom, kettô, egy) : hosszùhétvége, dzsessz, napfény és tàj és tàgulo idô...

2007. december 26., szerda
naponta azért megnézem
naponta bekapcsolom a gépet. megnézem, hogy írta(to)k-e. és a blogom: abba nem írt-e valaki. megnyitom a lapot, hogy lássam, mi történik bennem. megnézem, vajon merre tart, aki írni szokott? de semmi olvasnivaló. és ebben a mindennapos gyakorlatban egyre inkább azonosulok ezzel a gerlével itt ni, aki gubbaszt a gaudí-kövek tetején, és még mindig nem ugrik. még mindig nem rázkódik. csak ül, és néz le, a mindig-állandó (kő)lapokra. semmi nem változik, semmi törés, semmi szárnyalás, kőlap a kőlapok között.
arra számítottam, hogy zuhan majd, vagy hogy repül (nagy lászló: lehetőségek. "nyílhat a virág, jöhet a féreg."). de csak bámul, szemét nem is látni, hunyorog, begye dagadni látszik, de lehet, hogy csak képzelem. importgerle. ki tudja ezeknél? talán elkapott valamit. talán még csak el se kapta.

2007. december 13., csütörtök
önreflexív (ami nem azt jelenti, hogy nincs miről írnom)
A blog csodálatos találmány! Még életemben ennyit nem írtam, és ilyen alaposan nem gondolkodtam, még talán soha nem tudtatok rólam ennyit, és soha nem éreztem magam ennyire hasznosnak (ha feltételezzük, hogy az esztétikum - a kanti definíciót megcáfolva - igenis lehet "hasznos", amennyiben valakinek az üdülését, épülését szolgálja, etszeterra).
Minden előnye ellenére azonban a blog ALKALMATLAN:
Nagyon hasznos viszont, ha a cél:
szédület. otthon meg, úgy hírlik, esik a hó...

- háta-mögött-kibeszélésre,
- intimitás teremtésére és ebből kifolyólag intimitás szertefoszlatására,
- szövetkezésre és összeesküvés megszervezésére
- meglepetés előkészítésére
Nagyon hasznos viszont, ha a cél:
- étel odaégetése,
- a titkolózás elhallgatása,
- leleplezés
- dé-vo-ile-ment
- etszeterra.
szédület. otthon meg, úgy hírlik, esik a hó...
2007. augusztus 12., vasárnap
előzetes
Nem kevés fejtörés után végül mégis úgy döntöttem: magamnak is jót teszek, ha nyilvánosan élem meg a mindennapok egy bizonyos keskeny szeletét... persze aztán jött a kezdeti pánik... mert hogy ehhez kinek mi köze, másrészről viszont érdekel-e egyáltalán valakit... rájön az ember hamar, ha gondolkodni kezd, hogy azt se tudja nagy hirtelen, mitől kéne félni... így aztán itt vagyok, a modern tudattársításos társtudatok hímes mezején. Erre kéne egyet így előzetesen... mondjuk koccintani! és ez még nem a medve bőre...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)