letészem a lantot...

Azt hiszem, ez az a fajta pillanat lesz, amire "úgy mindigemlékszik" az ember... Nadon sítam.

The Company

Még a részletes munkafeltételek megtárgyalása előtt vagyok, de már feltételesen alkalmazott egy CÉG. (Eladtam a lelkem, és még csak azt sem tudom, jó pénzért-e.) Viszont kitanulok, betanulok, felszippantok valami újat (mint a kiskakas a sok vizet: úgy).

De hogy egy anti-business családból indulva milyen sales-szakember lesz belőlem (hogy van a sales magyarul?), na azt meglátjuk.

Jó napot kívánok! Bizonyára hallott már a szakkiállításainkról. Csak ajánlani tudom 2011-es újdonságainkat.

Sajnos a magyarországi gazdasági helyzet miatt nem fogunk tudni idén a kiállításon résztvenni.

Oh... Sajnálom. Viszontlátásra, és kitartást a továbbiakhoz...

Vagy mi?!

Persze az eladandó termék alapjában véve minőségi, és valóban értékes (nem tamagochi-árusnak állok): ez jó.

A szakkiállítás jó, mert:

emberek találkoznak

eszmét cserélnek

újat alkotnak

újat tanulnak

és persze az egész közben ideális esetben kellemes időtöltés is...

Emberek találkoznak: ez jó! Ezt szeretem... Én meg leszek az egész bulinak a házigazdája. Úúúúúú, ez tetszik! Magyarországon olyan 2-3000-es. Az már olyan testes kis összeröffenés!

Most reggel van: optimista vagyok. Esténként fakadok sírva, mikor eszembe jut, hogy a kliensek nem hogy nem fognak hozzámbújni, mint ahogy a gyerekek teszik, de még csak ott sem lesznek a szemem előtt. Egészen más jellegű visszajelzésekből kell majd megélnem. Én? A jég hátán is!

És most először majd magyarul! És most először könyörtelen, német profizmussal...

Ez itten a John képe, csak próbálom, hogy megy-e az új gadget-em... Működik !!! :) Köszönöm! Most már csak a képeket kell kicsit kisebbre formázni :)

Egyébként az osztályzási rendszerről akartam írni. Az osztályzási rendszerrel az a baj, hogy a valóságban nem létezik. Ki mondja most meg nekem, hogy jó tanár voltam-e vagy sem... Van egy négyes legalább, csókolom? A gyerekek nem mondják meg: a gyerekek engem szeretnek, de a tanárnőt bennem nem. Én sem szeretem azt a tanárnőt, akivé idén lettem: egy hárpia, aki nem ura a helyzetnek. Az esetek (napok) 80 százalékában. Most meg már ráadásul fel is adtam. Van, hogy csak nézem őket, és elgondolom, hogy milyen lehet gyereknek lenni. Mosogatógéphangra elaludni, és magunktól kelni, nem órára. Jó nekik. És nagyon hangosan kiabálnak.

Én tökéletes tanára lennék mindenkinek, aki olyan, mint én (az milyen?). Vagy talán mégsem: azt gondolom, unnám magam. De ez csak azért van, mert első osztályban rendszeresség kell, azt mondják. Én rendszeres vagyok, és a rendszeresség ismételt ismétlés. Lehet, hogy rendszeresség kell, de az is kell, hogy a tanár higgyen a rendszerességben, én meg mindig azon gondolkodom, hogy milyen unalmas is lehet. Mondják is, hogy unalmas, biztos az én homlokomról olvassák le. Mindegy, hogy mit, csak játékként eladni. Nem veszik be. Mert látszik rajtam, hogy én sem hiszem. És dicsérni. Idén elfelejtettem, hogy kell. Talán mert magamat sem dicsérem egy ideje.

Sírok, ha elgondolom, hogy nem látom őket többet. Mégis egy türelmetlen osztályt fogok itthagyni, türelmetlenül. Na... ezt hogy csináltam?!

premature burn-out

napközi

Napközisnek lenni kicsit olyan, mint nagyszülőnek. Ott vagy, segítesz, megsimogatod a buksiját, meghallgatgatod, de nem te vagy a felelős a fejlődéséért... Einfach klasse... :)

egy fél hatig tartó értekezlet után

megbeszélés

félrebeszélés

elbeszélés

mellébeszélés

telebeszélés

összebeszélés

visszabeszélés

kibeszélés

idebeszélés

odaszólás

távbeszélés

tévbeszélés

fölszólalás

leszólás

bebeszélés

elszólás

rábeszélés

beszólás

szétbeszélés

fööööölmooooondáááááás

az én kis diliseim

A gyerek

A gyerek majom. Nem kell, hogy értse, csinálja. Ettől (is) szép tanárnak lenni, amikor szép. Elképesztőek.

http://www.youtube.com/watch?v=fT3o42X0Nas&feature=related

De azért félelmetes. Mert tisztán azt tükrözik vissza, amit láttatunk velük. Csak úgy, reflektálatlanul.

http://www.youtube.com/watch?v=fAyuuqBUtRI

Bambuló nebulók

A Janus-arcú...

Na végre elkaptam :)

mármint a pillanatot.

A grabancát még mindig nem.

zsúr

Ma Franziska kerek-perec kijelentette, hogy ő bizony meg fog hívni a születésnapi zsúrjára... :) Azon gondolkodom, hogy milyen státuszban vagyok én akkor tulajdonképpen ezekkel a nebulókkal... Lehet, hogy azért vagyok tanár, hogy kicsi maradhassak? És ha igen: tudok-e jó tanár lenni... Többet mondom nekik, hogy nem tudom én sem, mint ők azt szeretnék... Felnőni felnőni felnőni.

újabb gyöngyszem a gyöngyszemek között...

Szokásos reggeli bemelegítő kérdések: milyen nap van ma, milyen nap lesz három nap múlva, stb...

Milyen nap lesz akkor nyolc nap múlva (dans huit jours)? - kérdezem most először.

Kiszámolják pontosan a nyolc napot, válaszolnak.

- Igen is, meg nem is - mondom. -, mert franciául a nyolc nap múlva tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy hét múlva. Ne kérdezzétek, miért! Hasonlóképpen a tizenöt nap múlva két hét múlvát jelent.

- Akkor a nyelv az nem jó semmire.

- Tényleg? - kérdezem az egész osztályt. - Tényleg nem jó semmire?

- Neeeeem igaaaaaz!

- Például ha én nem beszélek se franciául, se németül, se oroszul, se angolul, és idejövök titeket tanítani, akkor mi van?

- Hát... akkor például... leírhatod.

- Tudod, Victor, az úgy van, hogy ha nem beszélsz egy nyelvet, akkor leírni se tudod.

- Hát így mutatod... (mutatják... csak ők tudják, mit is...)

- Nem tudom, mennyit tanulnátok ebből... :) ... Vagy mondjuk tegyük fel, ti nagyon éhesek vagytok, és én cukorkát meg csokoládét árulok (na jó, nem túl egészségtudatos példa, de vonzóvá akartam tenni)... Kínai vagyok, nem beszélem a nyelveteket. Mit csináltok akkor?

- Hát így mutatom... (valami fizetésfélét imitál, alig kivehetően)

- Ebből rá fogok jönni, mit akartok?

- Neeeem! (mondják a többiek)

- De mondjuk odaadom neked a pénzt...

- Aha, és honnan fogom tudni, hogy cukorkát, vagy csokoládét kérsz?

- Hát rajzolok cukorkát vagy csokoládét.

- Nem rossz... És azt honnan fogod tudni, hogy mennyibe kerül?

- Így mutatod - villogtatja a tíz ujját kétszer, aztán még hozzátesz hármat.

- Aha! Huszonhárom. És akkor ez most euró, vagy cent? Honnan fogod tudni, hogy euró, vagy cent?

- Vagy például ilyen kis cetlire, ilyen címkére ráírod, hogy 23.

- Na de ebből kiderül, hogy euró vagy cent?

- Hát mondjuk a centet sárgával írod, az eurót meg kékkel...

- Mér? Nincs is kék euró!!!

- Igen? És a húsz az milyen színű?

- Na jó, de honnan fogom tudni, hogy melyik szín melyik?

(csend)

- Akkor fontos a nyelv vagy nem fontos?

- Fontos - mondják azzal a mosollyal, aminek nem tudok ellenállni...

Az érem másik oldala

Mikor úgy ezerrel próbálsz valami nagyon nehezet elmagyarázni (francia igeragozás), és egyszer csak azt veszed észre, hogy az egyik a másik hátán egyensúlyoz. Péntek ötödik óra. Megválsz szokásos mosolyodtól, és negyven percen át félmondatokban válaszolsz a szó nélkül másoló, meghökkent tizenkét tanítványnak... és aztán kimennek a teremből, hétvégére, és te ott maradsz, te maradsz ott, és nem találod a mosolyt, de nem tudod, hogy valódi-e a szomorúság, vagy csak a szigor-játékban elvesztetted, ami pedig annyira kéne erre az esősnek ígért hétvégére...

És ha valódi, akkor abból fakad-e, hogy így viselkedtek, vagy abból, hogy tökéletesen értetted őket, de nem szabadott értened...

Hogyan lettem végül filozófiatanár?

"És Madame Gulyás! Hány nap van összesen?"

"Hogy érted? Egy hónapban?"

"Nem, nem, összesen... hány nap van a világon?"

(meghökkenve) "Ki tud válaszolni? (csend) Mindig jönnek újabb és újabb napok."

"Unendlich."

"Nagyon jó, Roshan. És az hogy van franciául... In-(kivár)-fi-(kivár)..."

"Infini!"

"És az mit jelent?"

"Hát hogy sosincs vége."

"És miért?"

"Mert mindig lesznek új és új emberek a világon. Mondjuk ha én meghalok... (gondolkodik) És ha én meghalok, akkor is lesznek emberek."

"És ha egyszer nem lenne egy ember sem, akkor még mindig lenne idő?"

(csend)

"Erre a kérdésre még nagyon-nagyon okos emberek sem tudnak válaszolni."
"Einstein sem?"

"Hát Einstein éppen ezen az idő kérdésen dolgozott, de erre a kérdésre talán még ő sem tudna válaszolni."

"És Isten?"

("Ki az az Isten?")

"Isten egészen biztosan azt válaszolná, hogy lenne idő emberek nélkül is. Mert ő mindig ott lesz."

"De Madame Gulyás! Ki az az Isten?"

"Gott!"

"Áááá, Gott!"

"Most már tudod? Ki tudja megmondani Amaline-nak, hogy ki az az isten?"

"Járnod kéne Religionra! (németül)"

"Ki tudja megmondani? Lili?"

"Isten Jézus apja."

"És ki Jézus?"

"Jézus Isten fia."

"És ha én nem tudnám se azt, hogy Isten ki, se azt, hogy Jézus ki, akkor most megtudtam volna valamit?"

"Neeeeem. (kórusban)"

"Na, akkor ki az az Isten?"

"Aki a világot meg az állatokat csinálta."
"Aha: a "teremtő". Sokak szerint ő teremtette a világot. És még mit tudunk róla?"

"Hát hogy amikor még mindenki kisbaba volt a világon, mert még nem nőttek fel, akkor ő vigyázott mindenkire."

Imádok tanítani!!!!!

szünidő

Na akkor mától szünet. Hézag. Gondritkulás. Hétköz. Örülni kéne, most időm is van rá.

De csinálni akarom, látni őket, ott lenni velük. Már csak hét hét, és vége: kész, ennyit formáltál rajtuk. Mennek tovább. Más fogja őket jobb utakra terelni. Mindenki egy jobbra.

Bízni bennük, hinni, hogy tudni fogják, hogyan legyenek jók. Csak ne veszekednének mindig! Csak még ezt az egyet ki tudnám küszöbölni! Hogy én csináltam jobban, nem, én győztem, nem, én tudom, hogy kell. És te azt csináltad. Hülye vagy.

Csak ezt kéne még, ezt az egyet, aztán mehetnének, igazi franciát igazi francia tanítónőtől hallani. Jók lesznek. Tudni fogják. Csak még ezt az egyet gyorsan... csak még szeretni...

Munka Hej!

A legnehezebb megérkezni... néha azzal a félsszel indulok el itthonról, vajon sikerül-e oda landolni, ahova kell... ott lenni... aztán a hely többnyire megteszi a magáét... a szagok. a zajok.

De ilyenkor, itthonról, olyan nehéz odaérni.

Orrtalan bohócok

Először a melegség az emberen végigfut.

Valaki hibázott, magyarázom: tévedni emberi dolog, mindenki téved, az én kézírásom sem tökéletes. Mire egyként: de igen, a tiéd AZ! (hát persze, hogy az, máskülönben az egész kóceráj megkérdőjelezhető lenne, mert milyen jogon vagyok én a katedrán, miért is követik ők az én példám, miért az iskola, mint olyan...) Tehát először a melegség. Csak aztán a borzalom.

A felelősség borzalma. Az én minden oldalról csorba kézírásom, gondolkodásom, nyelvem borzalma. És annak a súlya, hogy ennek a kellemesen bizsergető istenszerepnek a rabszolgája minden tanár. Ha bevallja, ha nem. Azért vagyunk ott - orrtalan bohócok- , hogy tudjanak, és szeressék a tudást. De azért maradunk, mert minket szeretnek.

És mint a környezetvédelem szakembere, akit a bioélelmiszeripar, a természetgyógyászat ipara, vagy a megújuló energiaipar tart el, hogyan is lehetnénk semlegesek?

A cél nemes, de az érdek önös. Titokban ferde tükröket osztok dicséret helyett, mely a kis kezekben engem mutat: úgy glóriásan, szárnyasan, ahogy sohasem voltam.

KIEGÉSZÍTÉS a Madame Gulyás c. bejegyzéshez

Visszatérő álmom, hogy valami olyat tanítok, amihez valójában nem is értek... ma éjjel éppen korcsolyát oktattam (franciául) magyaroknak... csak kiegészítésképp... az első munkanap előtt hárommal...

Madame Gulyas

Miközben egészen elmadömoázellesedtem, azért foglalkozásom szerint mégiscsak Madame vagyok. Na nem: nem úgy, ahogy ti azt gondoljátok, de van nekem egy ilyen felelős női, illetve leginkább anyai szerepem, melyben - mit ne mondjak - tetszelgek...

Tizenkét tanítványom fogságában élek. Mert hogy - különösen a szünet előtti utolsó nap délutánján - azt érzem, hogy életem középpontjában állnak ezek az idegen emberek idegennyelvű, idegen gyerekei. Mikor meglát a folyosón, és odabújik, hogy Madaaaame Guuuulyáááááás, akkor az maga a mennybemenetel. Na hát ez van: tizenkét tanítvány, mégis ők repítenek engem... Mert mit lehet tenni... maradhatnék szenvtelen... mert ésszel tudom, hogy tíz év múlva fogalma se lesz, ki az a Madame Gulyás (gouliQUOI?), és még ha lenne is, én már biztos nem Madame Gulyás leszek addigra... Meg hát mi köze is mindennek az érzelmekhez, ha abból a tényből indulunk ki, hogy nekem ez itten az állásom... De MOST széppé teszik az életem. Fáradságossá, és fontossá.

Mert hirtelen jelentősége lesz egyébként jelentéktelen, vagy tudomásomon (régóta, mindig is) kívül eső dolgoknak... mert kérdezik... mert tudni akarják... és miközben úgy teszek, mintha éppen én láttatnám velük a világot varázslatként, valójában számomra válik varázslattá a tudás általuk. Eleinte ellenkeztek: nincs ebben semmi varázslat... te voltál, aki letörölted azt a számot, és helyére írtad a másikat... mostanában egyre többet mondják: höh! ez varázslás! és ettől tényleg az... meg attól, mikor egyszercsak kibukik a szájukon egy folyékonyan elolvasott mondat. Vagy egy méééérhetetlenül nagy szám, melyet éppen most mondtak ki talán először...

Varázslás... és igen: néha jól esik azt mondani magamnak, hogy beleabrakadabrázok a fejükbe, szívükbe ezt-azt... olyan dolgokat, melyektől talán könnyebb lesz nekik - később - varázslatot látó, kereső, alkotó felnőtté válni... Nekem pedig ettől felelős, fegyelmezett, megállapodott gyerekké...

KIEGÉSZÍTÉS

A jó tanár

A jó tanár már elfogadta saját magát.

Néha azt gondolom, megy... aztán megint elcsavarog...