Szettecskén

Ha még egyszer kimegyek a süteményből vágni, üss a kezemre! - mondanám, ha lenne itthon valaki. Egy olyan kicsi darabot, ami még nem fog feltűnni, mikor az, aki most nincs itt, majd hazajön. Persze most is itt van: miatta vágom az egyre kisebb darabokat egymás után. Ha nem lenne itt, alighanem nagyot vágtam volna, abból is kettőt. De itt van, mégpedig azáltal, hogy nincs itt. Mert ha itt lenne, azt mondaná, pffff... vágjál nekem is, de nagyot, és kettőt!
Jó délutánonként így egyedül: édes cinkosságban a csak színleg távollevővel. Néha hazajön, és kiderül, hogy nem is ő volt. Nincs ebben semmi felkavaró: amikor úgy van itt, hogy nincs itt, mindig kicsit más a fizimiskája, mint egyébként. Például lebeszél a süteményről, amit egyébként soha nem csinál. Ezenkívül mindenféle olyan dolgot művel csak, mikor úgy van itt, hogy közben egy laboratóriumban dolgozik, amire pontosan számítok. Más még azért is, mert amikor így van itt, mint most is, hogy nincs, akkor egy laboratóriumban dolgozik, ami itthon csak nagyon ritkán fordul vele elő. (És amikor én itthon, a kanapén békésen szettezgetve egy iskolában dolgozom, amivel mindig csúnyán lebukok, mert váratlanul franciául szólok hozzá, akkor ő nemes egyszerűséggel annyit mond csak: időfecsérlés. Nem bántólag: konstatálva.)
Ezért várom, hogy itt legyen: meglátni végre, hogy ki is az, aki abból a laboratóriumból majd végül hazajön. Egy igazi férfi... a bónusz a szettben... meglepetés... :)