Újabb francia nyalánkságok
Nem értettem, hogy ebben az egyébként jól felszerelt kollégiumban miért nincs hűtő. Egészen addig, amíg ma beiratkozás után (melynek során kiderült, hogy évi 35 euró sporttagságiért egész évben annyiszor megyek uszodába, fitneszterembe, gyúrni (jij!), teniszezni, karatézni, táncolni, falat mászni, vízilabdázni, dzsúdózni, satöbbbbi!, ahányszor csak bírok) tehát nem értettem a hűtő ügyet, míg el nem mentem – óvatlanul – a menzára. 2,8 euróért, mely alig több, mint az otthoni menzai menü ára, olyan ebédet kellett magamba tuszkolnom, hogy az felért egy ongaival (értsd egy nagymamás vasárnapi nagycsaládnak készítettel)... Előétel, főétel, desszert, degeszre, és még finom is volt, és komolyan mondom, a hozzávalók ára sem jön ki a 2,8-ból, de lehet, hogy még 4-ből se, ami egyébként egy kebab ára...
Úgyhogy hűtő nincs, van viszont – és ezt ma fedeztem fel – a koli túlvégén, vagyis a belvárostól méginkább eltávolodva, ott, ahol eddig még sosem jártam, egy gyönyörű környék. Bron: ez már egy külvárosi negyed, talán nem is Lyon, csak az agglomerációja, de itt van egy köpésre, és gyönyörű, és néhány kocogó franciától eltekintve csendes és békés és hurrá, van hova kimennem, ha itt szűkös (ami elég hamar el fog következni)!
Mára csak ennyi: hogy van már diákom, és bankszámlám, és ha minden igaz, lesz tartózkodási engedélyem (megigényeltem), és lesz – ha igaz – kiegészítő biztosításom is, mielőbb.
Mint mikor a strandon a csúszdán érzed, hogy valami nem stimmel, fáj is, nem is haladsz, és akkor egyszercsak elkezdik engedni felülről a vizet... Mégiscsak könnyebb így... ☺
2 megjegyzés:
Ilyen volt már velem is, amikor megírtam előre egy szövegszerkesztőben, majd onnan próbáltam bemásolni. Van hogy berak plusz kódokat (melyek nem látszanak, csak html nézetben) - és ezekkel nem tud mit kezdeni a blog-engine.
Van egy olyan opció (szövegbox jobb felső sarka), hogy html kód szerkesztése. Ha erre klikkelsz, látszanak a szöveget körülölelő html kódok. Töröld az első sort mely két kacsacsőr (< blah blah >) között van. Fontos, hogy a teljes sort töröld mely a két < > között van (a kacsacsőröket is beleértve) - van, hogy ezek elég hosszúak, csak több sorban férnek el -, majd próbáld újra elküldeni. Majd a következővel, ha nem ment.
Végső soron pedig talán az is megoldás lehet, hogy nem közvetlenül a szövegszerkesztőből másolod be a szöveget, hanem előbb megnyitod a notepad-et (valahol megtalálod a menüben, minden windows-on fent van), oda bemásolod, majd elmented. Majd megnyitod újra az elmentett fájlt, újra kiválasztod a szöveget, kimásolod, majd be a blogba.
Ha elküldöd a hibaüzit, talán többet tudok mondani...
Mi az ongai cím? :)
Unokatesóm ott újít fel egy házikót és ott fog lakni, ha meglátogatom, elköltenék egy jó ebédet, a akár 3 euróért is!
Megjegyzés küldése