Vegyünk egy huszonkét-harminckilencévesekből álló, húsz fős csoportot, melynek tagjai a legkülönbözőbb előképzettséggel, de hasonló célokkal (figyelem, nyomokban világmegváltást tartalmazhat!), és többen életük fordulópontján, menedzsmenttől (így írják „magyarul”?), kommunikációtól vagy mondjuk valamitől megcsömörödve, illetve – épp ellenkezőleg – valamitől fellelkesülve gondolkodni akarnak. Öntsük bele az egészet (személyestől szakmaistól) a személyesre építő, de szakmailag hibátlanul megalapozott egyetemi közegbe, adjunk hozzá hétköznap délelőttöket és délutánokat (szerdát kivéve) nagyjából és egészében kitöltő szemináriumokat, ahol mindenki véleményére kíváncsiak, egy rakat vérpezsdítő olvasnivalót, és jegyzetelnivalót, és az így kapott masszában adottnak tekinthetünk a vezetőség, a szak koordinátora és a hallgatótársak részéről mindenféle segítséget, hát az eredmény: erre nincs recept, de hogy is mondjam csak... nagy várakozásokkal érkeztem, és többet találtam, mint amit vártam, lenyűgöz az egész, és olyan izgalommal tölt el, mint a nyári táborok gyermekkoromban.
A legtöbb előadó nem egyetemi ember, hanem külsős, vagyis az egészről élő képet akarnak nekünk adni. Ehhez hozzájárul az ötös számú modul, melynek keretében kiscsoportokban különböző projekteken dolgozunk 4 hónapon át, még a gyakorlat előtt. Így például konferencia szervezése, kardoskodás a dékániával egy zöldebb egyetemért (a tavalyiak pl. az egyik koli tetejére felhúzattak egy napelemet), vagy éppen az öregdiákokkal való aktív kapcsolattartás, az intranet-rendszer gondozása, stb... És mellette szakmai angol – hohó!
Az első filozófia óránk Jean-Philippe Pierron tanár úr vezetésével zajlott... Szegény környezetmérnökök csak úgy kapkodják a fejüket, de mi is fogjuk még a közgáz órákon! Egész órán Platon Protagoraszának egy 2 oldalas részletéről esett szó, illetve arról, amit kiolvastunk belőle, vagy beleolvastunk, vagy hogy is mondjam... és hát IGEN! Ezért jöttem! Igen!
Boldog vagyok.
Ráadásul szerda óta végre van kivel aludnom.
Ma este pedig egész napi olvasgatás és jegyzetelgetés és főzőcskézés és mosás (rohadt drága!) után színházba mentem, mert véletlenül megismerkedtem a múlt heti hangverseny után az egyik jegyszedő lánnyal, akinek barátait aljas módon arra használják fel, hogy feltöltsék az üres helyeket a premiereken, mutasson már az Auditórium... Úgyhogy Pelléas és Mélisande, Debussy-orgia, felesleges avantgárdista gesztusokkal tűzdelt, de azért érdekes rendezés, és hát a zene, ami gyönyörű! debussy... mh...
Holnap pedig végre kitör a hétvége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése