ma reggel Hermész is úgy döntött, hogy leereszt, így a négyórás értekezlet után, melyet – mindig csodálkozva állapítom meg – olyan fegyelmezetten ülünk végig, gyalog vágtam neki az órás gyalogútnak, szmogban, a munkából hazatérők türelmetlen motorhorkolásában.
félúton szemerkélni kezdett, és a szembejövő arcok sem értették jobban, mint én, hogy mi miért történik, sem azt, hogy miért vannak éppen ott, ahol.
az egyik kivilágított fodrászüzletben egy kopasz öregúr maradék haját lakkal rögzítették. majdnem megálltam fényképezni, de aztán gondoltam, elég a jóból: az örökkévalóságnak mégse adjuk hírül a nyomorúságunkat, a tudást, hogy idővel elkopunk, és hogy erről egészen csúfos módokon igyekszünk elfelejtkezni.
mindez - remélem - a mi titkunk marad.
mint ahogy az is, amit a bejegyzés utolsó néhány katarktikus sorában – minden felelősséget magamra vállalva – ezennel elétek tárok. fennáll a lehetősége annak, hogy az itt következő hírrel kis hazánkat újabb gazdasági válságba taszajtom. a masszív kivándorlás kockázatát is magamra vállalva azonban mégis úgy érzem, el kell mondanom: külföldön ha az ember nem rendelkezik ablakpárkánnyal, sőt még ha nem is tölt hosszú perceket csizmájának suvickolásával, hát külföldön kérem AKKOR IS megjön a Mikulás. és akkor, amikor én akarom. :( az elveszett rítus szomorúsága...
ja! lassan újra kifejlődik alváskultúrám. ma pl nyolc órát aludtam!!!!!!!! majdnem egyfolytában. és jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése