nagy lettem

tegnaptól kicsit mindenkibe (újra) szerelmes vagyok. a sarki bárban a csapos nagy vörös orrával, ellenállhatatlan vicceivel és borókás-vörösboros parizerével (nem vicc: lyoniak!), a minden nap látott osztálytársak, akiknek megint lett velük együtt újraélhető élettörténetük, Meredith, a franciával szennyezett bolond és arrogáns amerikai angoltanár, és ti mind, otthon és a képernyők előtt, most megint minden egy kicsit tavaszias, egy kicsit lenge, egy kicsit mint a lambadásszoknya, minden rétegen más színű szalaggal a szélén.
a parilly park is meditatívabb, a délután 5-ös hullám szmogja is lélegezhetőbb, a kihívások is előre húznak, nem hátra.
fénytetőm mögött a valódi kecsegtet.