Úgy tűz a nap a hátamra, rendesen süt, itt incselkedik velem, ide tolakszik, be a négy fal közé, és azt mondja, van a négy falon túl egy még szebb élő egység, tedd félre suta modelljeid, és gyere forrj össze az újszülött hővel, mely kint pazarlódik nélküled.
Nagyot sóhajtok, és rövidujjút veszek: ennél jobban most nem ázhatok el a napfényben.
De aztán - mit csináljak - annyira vág, annyira éget, annyira hevesen provokál - muszáj vagyok, ha csak egy lélegzetvételnyi sétára is, megmártózni a tavaszban, szoknyában fedezni fel a lépést, mely nem körkörös.
Bár modelljeimen száradna a pác oly sebesen, mint amilyen hévvel a tavasz hív a napra!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése