munkanyomat titokban

Öt óra. Mindenki hazament. Egyedül vagyok az irodában, és rosszalkodom. Nem titok: valahányszor mást csinálok, mint kellene, egy kis göcs keletkezik a hasamban. Még akkor is, ha csak én szuszogok itt a saját nyakamba, ha csak én nézek összevont szemöldökkel a képernyőre a hátam mögül.
De ennyi. Ennyit tudtam ma csinálni, ennyit tudtam a héten csinálni (még mindig hivatalos emailcím nélkül). Nagy színes diagrammokat rajzolok arról, hogy mi is a feladatom. Hogy megértsem. Némelyik teljesen átláthatatlan. Aztán tisztul. Potenciális partnerek ide-oda csapódnak rajtuk, nagy tematikus gócpontok kisebb ágakat kerekítenek maguk köré, spirálalakban. Szeretem. Színes és morfondírozós. (Aztán később majd dinamikus és szervezkedős.) Nekem való. Hogy nekik ez való-e, azt nem tudom.
Tegnap Christelle, az amazon azt mondta, hogy Christiane (a főnök) el van ájulva, hogy huszonnégy éves létemre milyen világosan látom az összefüggéseket. Christelle furcsa. Nem tudom, hogy higgyek-e neki. Egy kicsit szélhámos, hát el tudom képzelni, hogy azért mondja, mert éppen a főnökasszony dicséretet nem ismerő modoráról beszélgettünk. Mindegy is. Tulajdonképpen - bár persze jól esett így gondolni magamra kívülről - nem igénylem már ezt a fajta megerősítést. Csinálom, ahogy tudom, és tudom, hogy az elég, alkalmasint bőven elég lehet. Persze örülök, ha visszajeleznek, de kinőttem. Ideje volt.

Jó az iroda csendje. Jó lesz a hétvége csendje. Kimozdulok, még kintebb, a Saint-Grégoire birtokra, szakdolgozatot írni, kirándulni, fotózni. Mindenki más is süttesse a hasát! 10 perc múlva hivatalosan is vége az első munkahetemnek.

Jij! Felvettem a telefont! :)