Kôtàblàra bikavér

taposva szôlôt és merve habzo tejet
tàmadhatatlan felületet
hivtam életre
bôröm peremén

Beszélek.
Frissen szerzett
bizalmam
feléled
fél nap alatt,
ha abbamarad
ôssejtjeim
sziklafakasztàsa.

Màr megélt szomorùsàg
tekeredik lassan
àldozata köré. Se
forrot, se simàt
nem érez, ellustult :
erejét
egyetlen
halàlos mozdulatra
tartogatja.
Alatta szôlôbôl csurog,
tôgybôl,
az alvado idô,
csipkebokor serceg bele vörös szövetekbe.

Nem öregszem,
nem ôszülök.
(Nem törlöm a postalàda
délutànrol délutànra sötétedô ajtajàt fél kezemmel,
mig a màsik kulcsot fordit belépni, vagy ki
tudja,
nem forgatom kezemben a poharat, mig végül csörrenve elgurul.)
Hallgasson !
Ràérô fürt leszek.
Rostomat visszatartva
izzadom majd
minden erôm
ha akarja
serlegébe.

Oltàromon
serken
sàpad
habzik
késô
alkonyom