Még utaznék. Még ne érkezzek meg !
Minden, a bôr viszketése, a vese telitettsége, a keresztbe tett làb zsibbadàsa : a mozgàst szolgàlja.
Soha nem érkezek meg.
Még utazok. Elôttem nyilo tér, és nyilo szemekben tükrözôdô reggeli borostasötét. Mozog az élet, nô, és minden reggel màshol ébredek, mint ahol elaludtam. Almomban sàrral ölelkezek: vizzel és földdel. Langyos és veszélytelen, folyo erô, kövek elérzékenyülése.
Lehunyom a szemem, egy pillanatra, egy örökkévalosàgra. A pislogàs is a mozgàst szolgàlja. A vilàg szaggatottsàga csak làtszolag vàlaszt le a folytonossàg emlôirôl. Pislogok : a làtàs elôremozdul. Körém csavarodik a sötét forro spiràlban (aztàn majd égrepedés).
Azt mondom : jo itt. Még csukott szemmel mondom : jo itt, tovàbbmegyek. Jo itt, mert tovàbbmegyek. Jo itt. Ezért aztàn tovàbbmegyek.
Felnyitom mindjàrt a szemem. Bàtortalan mozdulat lesz az elsô, de màr indulàsra kész az ùt. Szuros kavicsokkal szortàk fel gondosan, hogy rà ne heveredjen senki élô fia.
Még mennék, mondom, mint aki valami elérhetetlen utàn vàgyik. Nincs mitôl félnem : élek. Minden reggel màshol ébredek, mint ahol elaludtam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése