A tengerparti város sókristályos levegője karcolja arcát. Minden testrésze fedve, csak az arca horzsolódik tüskés férfitekintetektől, nem néz szemekbe - már megtanulta -, de kihúzza magát, hogy lássák, ő nem hódol be: méginkább szúrnak a tekintetek, méginkább lesüt a föld-felé-büszke női tekintet. Fűszerárus kocsija zörög. A pályaudvar tágasságán mereng, a szék, az asztal mindennek közepén, csak a semmihez viszonyul. Az utazó igazán sehol sincsen, a vastag forróságban elolvadt a világ, bárhonnan fújhatja a szél elbódult argile édes illatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése