A kislány, aki voltam, eljött, hogy rajzoljam le magamat. Kisétáltam a fürdőszobába, ahol a tükrön volt egy felirat (der Spiegel). Néztem a sárga papírt, majd sarkon fordultam, és itt találtam magam: a nappali partján ücsörgök, a kezemben ceruza. Felkavart vizet rajzolok, amelyben lassan ülepszik egy nagy-csomó kristályszemcse, iszapot képez, megvéd néhány apró, alaktalan kis állatkát a hidegtől, lassan sűrű sárként álomszép titkokat vesz körül, melyek egymás között azt suttogják, hogy senki meg ne hallja: össze kellene jönni egy teára még az őszön.
Tegnap találkoztam egy kedves litván lánnyal, aki megkért, hogy rajzoljam le magamat. Rövid, szőke haja volt, és kicsit koboldszerű orra, a kalapja alól kikandikáló szőke tincsek a járókelőknek integettek, köztük nekem, hogy össze kéne egy teára csődíteni ezt a sok fázós kis titkot még karácsony előtt. Nem volt nálam papír, egy kettétépett prospektus két felére írtuk fel a nevünket, meg hogy november 6., du. 5 óra, a tea mián.
Ma délután a kislány, aki voltam, eljött hozzám teára, és amikor rajzolás közben a kanna alján ülő apró levelekről kezdtem beszélni, elbiggyesztette a száját, mondván, hogy ez nem is hasonlít, és sarkon fordult. Azért kettéhajtotta a ceruzarajzot, melyet félve nyújtottam felé, a hátára firkantotta a nevét, és még az előszobában kabátzsebébe gyűrte. Beadja biztos az isiben, talán még le is osztályozzák.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése