Valaki hibázott, magyarázom: tévedni emberi dolog, mindenki téved, az én kézírásom sem tökéletes. Mire egyként: de igen, a tiéd AZ! (hát persze, hogy az, máskülönben az egész kóceráj megkérdőjelezhető lenne, mert milyen jogon vagyok én a katedrán, miért is követik ők az én példám, miért az iskola, mint olyan...) Tehát először a melegség. Csak aztán a borzalom.
A felelősség borzalma. Az én minden oldalról csorba kézírásom, gondolkodásom, nyelvem borzalma. És annak a súlya, hogy ennek a kellemesen bizsergető istenszerepnek a rabszolgája minden tanár. Ha bevallja, ha nem. Azért vagyunk ott - orrtalan bohócok- , hogy tudjanak, és szeressék a tudást. De azért maradunk, mert minket szeretnek.
És mint a környezetvédelem szakembere, akit a bioélelmiszeripar, a természetgyógyászat ipara, vagy a megújuló energiaipar tart el, hogyan is lehetnénk semlegesek?
A cél nemes, de az érdek önös. Titokban ferde tükröket osztok dicséret helyett, mely a kis kezekben engem mutat: úgy glóriásan, szárnyasan, ahogy sohasem voltam.
4 megjegyzés:
Van hogy felteszek egy kérdést, amiré én sem tudom a választ. Erre persze akkor jövök rá, amikor kérdően visszanéz. És akkor az idő megáll egy pillanatra, majd rámjön a bohóc, összehúzom a szemöldököm, tekintetemben "miazhogy még eztsem tudod?" mire megretten. Egy kicsit. Egy kicsit nem tudja hogy most nevessen? Csend van. Most mindenki engem néz kérdően, hogy akkor most mondjam már meg. Rájuk nevetek, mittudomén mondom vállrándítva - most én nézek kérdően "How should I know?" egy kis döbbenet "I have no idea" ekkor már néhányan nevetnek "That's why I'm asking you" mondom végül és már együtt nevetünk. Tínédzserek.
Aztán az jutott eszembe, hogy képzeld, vietnámiban nincsen "Te". Nem engedi a nyelvük, hogy azt mond, te. Te lehet "em" ha te nelád fiatalabb. Te lehet "cô" ha nálad jóval idősebb hölggyel csevegsz. Te lehet "anh" ha te veled nagyjából egykörú férfi. Idősebb urakat vagy méltóságokat "ông"-nak szólítasz. És persze vannak átmenetek, különféle variációk, például apád idősebb testvérét "bác"-al tegezed. És téged, ha tudják rólad hogy tanár vagy, idős, fiatal, gyerek, mindenki így hív: Thày. Ha férfi vagy. Madame-ot így szólítanák: cô. Érdekes nyelv, mi? Köszönni meg így lehet:
Chào Cô!!!
:)
Igen... kedvem lenne néha nekem is vállat rántani. De kicsik még ehhez. Vagy azt mondom, hogy kicsik, mert félek... azért magunkon nevetni mi is szoktunk.
Tényleg, mennyire kicsiket? Én már nem tanítok nagyon kicsiket (6-8 éveseket), de néha hiányoznak ám nagyon!!
na pont annyik: hatok.
Megjegyzés küldése