Aztán ott van ez a csípkelődő, nagyhajú ukrán lány, pisze orral, és nagy szívvel. Reggelente odajön, és elmondja, hogy mi a csinos rajtad, vagy éppen hoz tulipánt, könyvet, croissant-t. Gondoskodó, és olyan egészen közel áll hozzám, mint ahogy csak néhányan, akiket régóta ismerek, pedig egy olyan nyelven kommunikálunk, ami se nem enyém, se nem övé (jaj, de szép, mikor oroszul beszél!), igaz, ő beszéli a németet is... Együtt járunk jövő héttől úszni. :) Az első igazi egykorú barátnőm Németföldön.
Aztán ott a pici spanyol lányka (asszony... mindenki idősebb nálam egyébként...), erős spanyol akcentusa németül elég tündéri, mint ahogy a lány is. Mosolygós, csendes, abban az értelemben, hogy sokat beszél, de halkan, és az akcentus miatt csak a felét érted.
A mellettem ülő német hölgy is egy csupaszív ember, hát német, mit csináljunk, panaszkodik erről-arról (mindegy is, miről), de megosztja almáját, teáját, és gondolatait (csak el ne kezdjen beszélni, mert akkor kiesünk egy órára a munka menetéből). Egyébként jógázik is, meg biciklivel jár dolgozni, de ezek persze itt klisének számítanak.
A főnök. (Az enyém.) Olyan harminc éves, egy hetven fős csapatot irányít másodmagával, orkán és tsunami (jaj), sokan nem szeretik, sokan igyekeznek éreztetni is vele. Én becsülöm. Alig idősebb nálam, és annyira tudja, hogy kell létezni a mások megbecsülése nélkül is. Mindent tud. És mindenre határozott válasza van (kell lennie). Kritikus, és nem tudom, hogy igazán bízik-e bennem, mert nem érti, hogy okos vagyok (németül még nem vagyok okos), de majd bebizonyítom neki. :)
Nem tudom, hogy az én bolond magyar nagyhasúm miatt szeretem-e azt, amit csinálok. Két hét múlva, mikor ő már nem lesz, meglátjuk. Most nagyon jó felkelni, és elindulni. Főleg miattuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése