Milyen lassan értünk meg egészen egyszerű dolgokat! Az idegen kultúra kényelmét. Olyan kultúrában élni, amivel nem csak nem kötelező, de nem is lehetséges azonosulni : micsoda könnyebbség. « Ez milyen hülye ! Eh : francia… » Persze ha magyar lenne, az egészen más : az fojt, az tehetetlenné tesz. Így meg csak annyit mondok, én a másik póluson vagyok, ergo, az ő hülyesége az én normalitásom. Milyen egyszerű. Na persze korántsem ennyire, mert soha nem mondom igazàn, hogy hülye, inkább azt mondom, hogyan lehetne megérteni ezt a másfajta normalitást. Miért ilyen, és én miért nem azt a jelet használom, azt a reflexet működtetem ?
Aztán ott van a gondoskodás (a heideggeri) : az egész azonosulatlan valóm, lebegősen, kanyargósan, folytonos megmunkálást igényel. Az idegen jelrendszer minden egyes apró elemét jól meggondolni, ha màr így belekerültem : felveszem, nem veszem, enyém, nem enyém, ha nem enyém, mi van nekem helyette.
A nagy idegenségben egy kitalált személy, egy magát-kérődző valaki. Na ezért kellett ide jönnöm : a fikcióba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése