hogy ráadás még lehet-e, nem tudom.
tornyosul csak ünnepi, fájó tomporom,
ülőcsontjaim míg tollat koránkonnak
lapockája köré a karácsonnak.
ez hazám. nincs olíva-
szájunk szélén a rezeda
olaja csorgadoz pépzenét
s jaj be horpadoz
dülledő szemünk körül
a mélyülő setét.
(kispóroljuk
magunkból is -
mert drága -
az anyagot)
hát itt vagyok.
és a lábamhoz térdeplő bokroknak
istenem
végre ismerem
nevét is, virágát-
De nagysád, a picsáját
ne bassza má' ide!
(ingyom bingyom tálibe)
kicsit idekucorodom,
leteszem ünnepi, itthonos tomporom.
ocsúból vagyok,
másholból ocsúdom.
s én vagyok, akinek
féllábát csókolom -
elkurvult leány -
megváltó hiján -
megjöttem haza -
árulás előtt.
Házfalakról csorgó,
vörös fájdalom!
mit is kéne
igazán
szélszáncsengő hiján -
csengő barack és
pengő cimbalom -
ajándékul neked majd
vidám kis dalom...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
az utca lucska
-ősz van-
átfolyik alatta'
-városban-
átmos, felmos,
és az álmos
kolhoz
hordoz
ezt-azt: értéket
-igaz, mértékkel-,
lesütött szemmel ráadás',
csikkel,
csuklik kicsit,
kicsit meging,
megint megismétel.
merengő? inkább üveges:
sörös, boros, pálinkás,
"jó napot"
ez néha elmarad,
meg a "ki vagy?" is,
inkább a kivagyiság honol.
anyagi. de mi? a sötétkarikás
szemek közé pöckölt zacskós
kávé, leves -igen porból-,
instantál
zsíros föld issza a levét
na jó, hogy van még lehetőség meg(fel)jegyezni, mert félreértettél, ha a magad dühét értetted bele az enyimbe, nem ezt akartam (amit te? akartál?), csak a félreértés elkerülése végett: nem csupa sötétet- mert valami van ebben, ami szép (akkor tudod, mikor már elmentél, és mikor még épp csak visszaértél?): a rezeda, a térdeplő bokor igazán és az a pengő cimbalom meg a vörös fájdalom is, igen, ingyom-bingyom, szeretem... tál ide, tál oda... persze lehet, hogy értettél... persze lehet, hogy nem értelek... örülök, hogy mondattalak...
őszi hegyoldal leomlón,
szembeötlő,
felöltőnek meg itt a tél.
nem értettem bele magamét,
dühöt a Tiedből cseppet se',
csak így hangzult ki.
Megjegyzés küldése