aszongya Gadamer után szabadon, hogy a boldogság (tudniillik aminek keresésére indultunk), "sohasem a csak szemlélődő élet, hanem éppen azzal van állandó vonatkozásban, ahogy vagyunk, s még lehetünk". És még azt is mongya a Bacsó (a Béla): "Annak lehetősége, ami az ember még lehet, csak akkor tárul fel, ha arra tekint, ami van, s nem arra, ami kedve szerint még lehetne". Ezt két különböző helyen írja a Bacsó, de egyik részlete annak a szövegnek, melynek a másik végkövetkeztetése, s ha ennek megfelelően feltételezzük, hogy a két kijelentés egymással logikailag összevethető, úgy arra a szillogizmusra jutunk, hogy a boldogság feltárásához arra kell tekintenünk, ami van, s nem arra, ami kedvünk szerint még lehetne, ez a van pediglen szoros összefüggésben volna azzal, amik még lehetünk. Vagyis amik még lehetünk, mely jelen boldogságunk kulcsa, a vanban, s nem a lehetséges leszben keresendő. Ami szöges ellentéte ugyebár annak (pusztán logikailag, már ha elvonatkoztatunk attól, hogy az idő távolról sem szimmetrikus), amit a minap pár szóban idevetettem mint könnyen feltáruló igazságot, nevezetesen, hogy "là où l'on va, on y est déjà" (ahova megyünk, ott már ott vagyunk), mely egyébként politikai szlogen egy toulouse-i plakáton, és amelynek ebből kifolyólag hajlamos vagyok kevesebb hitelt adni, mint a Bacsónak (a Bélának), vagyis összegzőleg: nem kell kétségbe esni, és minden kapadozás felesleges, sőt kártékony, mert boldog akkor leszek, ha arra vetem tekintetem, ami most vagyok, és ami engem majd elvezet oda, ahol jobb és igazabb leszek. Persze ez így már nem biztos, hogy Nikomakhosz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése