ízülethangot reccsen valami időnként az ajtó mögött.
nem vagyok egyedül, roppant
nagyot
valami az előbb is -
kínos térd vagy csukló jelzi
kopását
a mának,
hogy félek.
dehát személyközi rezzenések
hordták ki születő csontjaink,
s eszerint
dialóg a furcsa testzene:
lépj csak rá
lassan
te is illesztékeidre!
ha pattan
ha sóhajt
szereti majd a porczajt
valaki,
ki az ajtón túl
kattantja
haránt-
izomból
eléd
mi most
újra
éled:
ezt a páros, ezt az ízelt magányt.
Henri Matisse, Rosace
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése